Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás (szerk.): Információáramlás a magyar és török végvári rendszerben - Studia Agriensia 20. (Eger, 1999)

KENYERES ISTVÁN: A királyi posta a 16. században. Paar Péter pozsonyi postamester számadásai alapján

hogy Kassáról Bécsbe egy küldemény éjjel-nappal lovagló váltott postalegé­nyekkel (gyorspostával) 4 nap alatt ért el. Ugyanerről a vonalról fennmaradt még egy postacédula 1576. július 14. és 15. közöttről a Galgóc-Bécs távol­ságra.29 A küldemény Forgách Simon főkapitánytól származott, a címzett pe­dig Ernő főherceg volt. A posta 14-én hajnali 4-kor indult és délután 4-kor már Pozsonyban volt, ezt a kb. 70 km-es távot a gyorsposta 12 óra alatt tette meg (5,8 km/h). A küldemény Pozsonyból másnapra, július 15-én délelőttre ért Bécsbe, így a teljes távot (kb. 110 km) alig több, mint egy nap alatt tette meg. A postalevelekből az is kiderül, hogy a gyorsposta több küldeményt is vitt és menet közben leadta azokat, illetve felvett újakat. Azt is megtudhatjuk, hogy a korábbi elképzelésekkel ellentétben a küldeményeket nem kizárólag bőrbe, hanem - mint a fenti esetben - papírba csomagolták. A fenti források alapján úgy tűnik, hogy a postaszervezet - legalábbis bé­keidőben - viszonylag jól működött, hiszen - a fenti példánál maradva - For­gách Simon, dunáninneni (alsó-magyarországi) kerületi és egyben bányavidé­ki főkapitány nem bízta volna egy minden bizonnyal több fontos, akár hadi­titkokat is magukba foglaló levelet tartalmazó küldemény Bécsbe juttatását a királyi postaszervezetre. A források ugyanakkor arra is utalnak, hogy a posták zavartalan fenntartása és működése állandó probléma volt: a postamesterek fizetetlenségükre,30 a kamarai tisztviselők pedig a postások hanyagságára és lassúságára panaszkodtak.31 A korszakból számtalan olyan levél maradt ránk, amelyek a magyarországi postamesterek sanyarú helyzetét tárják elénk, ezek is azt bizonyítják, hogy a koraújkori postaszervezet - más, a Habsburgok ál­tal meghonosított intézményhez hasonlóan - korántsem működött kielégítően. A XVI. századi postaszervezet egészéről azonban még ma sincs reális képünk, további források feltárására és a már ismertek újrafeldolgozására lenne szük­ség ahhoz, hogy a hazai hírközlés intézményének koraújkori történetét alapo­sabban megismerhessük. 29 Uo. föl. 45-46. 30 MOL E 41 1574. No. 95.; 1575.No. 18., No. 87., No. 235.; 1577. No. 119., 186., 211., 212.; 1579. No. 35., No. 69., No. 149.; 1580. No. 63., No. 79., No. 82., No. 88., No. 98., No. 109.; 1582. No. 35., No. 36., No. 4L; 1585. No. 10.; 1586. No. 36. 31 Uo. 1577. No. 342.; 1578. No. 150. No. 235., No. 339. 114

Next

/
Oldalképek
Tartalom