Bodó László: Knezić Károly honvéd tábornok - Studia Agriensia 19. (Eger, 1998)
A szabadságharc szolgálata - A leváltott
mány a Temesközben összpontosítandó seregek főparancsnokává Mészáros Lázárt, vezérkari főnökévé Dembinskit nevezte ki. Július 2-án, az ószőnyi csata után a kormány felmentette Görgei Artúrt a főparancsnokság alól. A hadsereg tisztikara ismét Görgei főparancsnoksága mellett foglalt állást, mire a kormány ismét meghátrált, de a hadügyi tárcát elvették tőle, s azzal Aulich Lajos tábornokot bízták meg július 11-én. Az e napi második komáromi ütközet elvesztése után Görgei serege megkezdte az elvonulást Tokaj irányába, hogy onnan a Tisza és a Maros szögébe menve, egyesüljön a Temesvárnál harcoló Vécsey és Bem seregeivel. Knezié Károly „tiszai megfigyelő hadtestének” zöme Tokajt szállta meg. Egy 600 gyalogosból és 500 lovasból, valamint 5 lövegből álló egységet Szentmihályra (ma Mihai Viteazul) különített ki. Tiszafürednél, Tiszacsegénél és Polgárnál megerősített állásokat létesített egy- egy kikülönített egységgel. Cibakházára két zászlóaljat rendelt ki néhány löveggel, Nagyváradot pedig tartalékalakulatai tartották megszállva. Görgei Artúr július 27-én kapta Knezic tábornoktól azt a jelentést, amelynek tartalma szerint a cári csapatok megszállták Tiszafüredet. Erre Görgei főparancsnok úgy rendelkezett, hogy a Leiningen (III.)-, a Poeltenberg (II.) -és a Nagysándor (I.) - hadtest Tokaj felé húzódjon és összpontosuljon. Ennek megtörténtével haladéktalanul keljenek át a Tisza bal partjára. Amikor Görgei Artúr a sereggel a Tiszához ért, Knezic is csatlakozott hozzá „tiszai megfigyelő hadtestével”. Augusztus 11 -én Aradon összeült az utolsó minisztertanács, amelyen Kossuth Lajos Görgei tábornokot a legfőbb politikai és katonai hatalommal ruházta fel. Ennek az aktusnak az a feltételezés volt az oka, hogy Paszkevics herceg, a cári csapatok főparancsnoka katonával hajlandó lesz a fegyverszünetről tárgyalni. Görgei még ezen a napon fegyverletételi ajánlattal fordult Paszkevics herceghez, az azonban csak feltétel nélküli fegyverletételről volt hajlandó tárgyalni. Az ajánlatot és a választ Poeltenberg tábornok és Beniczky Lajos alezredes vitték s hozták. Görgei összehívta az Arad térségében levő magasabb- egységek parancsnokait, közöttük 11 tábornokot. Ezen a haditanácson a résztvevők többsége - tekintettel a reménytelen katonai helyzetre - a fegyverletétel mellett foglalt állást. 92