Bodó László: Knezić Károly honvéd tábornok - Studia Agriensia 19. (Eger, 1998)

A szabadságharc szolgálata - Komárom előtt

Damjanich János tábornok büszke lehetett osztálynokára: Knezic Károly ezredesre, aki - katonái élén - oly sokat tett a III. honvédhad­test hírnevéért. Komárom előtt 1849. április 7-én délután Gödöllőn a hadtestparancsnokok, Kos­suth Lajos és Görgei Artúr vezetésével, döntöttek az új haditervről. Kossuth és a hadtestparancsnokok egy része úgy vélte, hogy a Pest előtt csoportosult császári seregek ellen célszerű támadást indítani. A vezérkari főnök, Bayer József ezredes viszont azt javasolta, hogy az új hadművelet célja csakis Komárom felmentése lehet. Siker esetén a csá­szári haderőt nyugat felé lehet nyomni. Végül is e javaslatot fogadtak el, mert a Dunán átkelve a főváros előtt álló osztrák csapatok hátába le­hetett jutni, illetőleg egy esetleges Bécs elleni támadás szilárd bázisát is képezhette. Az új haditerv lényege a következő volt: a II. (Aulich) hadtest és az Asbóth-hadosztály a Rákoskeresztúrtól Kerepesig tartó vonalat szállja meg és elhiteti Windisch-Grätz császári főparancsnokkal, hogy az egész honvédsereg áll vele szemben. A VII. (Gáspár) hadtest Fót és Dunakeszi között elzárja a császári csapatok összeköttetését Vác felé. Vác városát az I. (Klapka) és a III. (Damjanich) hadtest veszi be. Ha ez megtörténik, akkor az I. és a II. hadtest elvonul a Léván át (átkelve a Garamon és a Zsitván) Komárom alá megy. Vácra a VII. hadtest vonul be, majd hátra­hagyva a Kmety-hadosztályt, követi az I. és a III. hadtestet. AII. hadtest és az Asbóth-hadosztály átveszi a Fót-Dunakeszi vonal fedezését is. A gödöllői haditanácskozást követő napokban a hadtestek meg­kezdték feladataik végrehajtását. Április 10-én az I. hadtest megindult Csornádról, a III. hadtest pedig Veresegyházáról Vác felé. Götz csá­szári altábornagy hadosztálya Vác déli szegélye előtt, a Gombás patak mögött foglalt állást és ütegei heves tüzével fogadta a két hadtest hon­védéit. Damjanich János is felvonultatta tüzérségét. A rohammal mindaddig várni akart, amíg a Klapka-hadtest egyik, az ellenség meg­kerülésére kiküldött dandára el nem zárja a császáriak visszavonulási útját észak felé. A heves tüzérségi párbaj azonban felkeltette 77

Next

/
Oldalképek
Tartalom