Bodó László: Knezić Károly honvéd tábornok - Studia Agriensia 19. (Eger, 1998)

Adalékok Knezić Károly személyiségéhez - Knezic Károly habitusa

demjelek, érmek, érdempénzek, vagyis a dekorativitás. Megjelené­sükben tehát rendezettek, de van bennük a hatalom tudatával párosu­ló alig észrevehető lezserség. Mindez együtt jár a rangos beosztással, az igen széles hatáskörrel és felelősséggel. Egy kissé atyáskodók is, hiszen sok-sok ember (közvitéz és tiszt) sorsa van a kezükben. Tehát minden katonai vezető egy kissé Damjanich János, aki fizikai adott­ságaival messze kiemelkedett katonatársai közül, akinek érces hang­ja harc közben mindenütt hallható volt, s aki mesterien forgatta ne­héz lovassági kardját. Knezic Károly nem bírt ilyen külső jegyekkel. Egyik korai kutató­ja, Nagy Miklós, a következőket írta termetéről: az aradi vár parancs­noka, Howiger tábornok, igen alacsony bitófákat csinálhatott. A tábor­nokok, Knezic és Poeltenberg kivételével, igen magasak voltak.27 Egy­kori hadsegéde is többször utal termetére. Szerinte a közepesnél is ala­csonyabb volt. Ez nem lehetett Knezié Károly számára mindenkor elő­nyös. E látszólagos hátrányt igyekezett ellensúlyozni felkészültségé­nek, műveltségének gyarapításával és mindenkor kulturált külsejével. Ugyancsak Bóbik Gusztáv állapítja meg: maga volt a rend és pontos­ság.28 A rendezettség öltözködésére, tisztaságára, ízlésességére, sze­rénységére is vonatkozik, valamint mindenkori szolgálati és társasági megjelenésére. Nemkülönben gondolatainak rendezettségére és közlé­si, társalgási módjára is, lett légyen a közlés eszköze a horvát, a német vagy a magyar nyelv. Megjelenése alacsonysága ellenére is - összesze­dett, imponáló és szimpatikus volt. Kevesen - csak szükebb körének tagjai - tudták, hogy Knezié Ká­roly rövidlátó volt. Azt nem tudjuk, hogy szülei viseltek-e szemüveget, vagyis hogy öröklött volt-e, lehetett-e eme látási fogyatékossága. A szemüveg fölött magas homlok, határozott ívű szemöldökök, egyenes vonalú orr, alatta ugyancsak határozott vonalú, keskeny ajkak a jellem következetességének érzetét kelthették a kívülállóban s az őt igen jól ismerőben egyaránt. Fejét sötét haj borította, arcát és állát - Bóbik Gusztáv szerint - rövid és rendezett hollófekete szakáll és 27 NAGY Miklós 1890. 8. 28 VARGA Ottó 1893. 59. 41

Next

/
Oldalképek
Tartalom