Bodó László: Knezić Károly honvéd tábornok - Studia Agriensia 19. (Eger, 1998)

Az aradi vár foglya - Knezić Károly kálváriája - „A szívet azért rejtette el az Isten, hogy senki se lássa"

nehéz harcokban annyira megedzett férfiakat e rájok nézve oly gyá­szos, de meg nem érdemlett csapás elviselésére és az isteni gond­viselésbe^ megnyugvásra felhívók - ó'k egész nyugodtan s maguk megadásával bízák sorsukat és életüket arra, kinek kezeiből minden jő” 89 Majd később így folytatta: Knezié a legkedvesebbet szólt, a legkomorabban volt hangolva s leghosszabban imádkozott.” 90 Az atyákat — elmenetelükkor - arra kérték az elítéltek, hogy októ­ber 6-án a lehető legkorábban jöjjenek, mert szeretteikhez „...némi megbízásokat és leveleket óhajtanak átadni, mit másra, mint reájok, nem bízhatnak.” 91 A kivégzés napjára hajló éjszaka harmadik órájában az atyák meg is érkeztek. Marchot káplán szobájában vették magukhoz szomorú szol­gálatuk megkívánta tárgyakat. Pléva Balázs atya Knezic Károlynak és Láhner Györgynek szolgáltatta ki a szentségeket s adott végső lelki vi­gaszt. Az együttlét mély és hosszas imával telt el. Ezt követően adták át a tábornokok megbízásaikat a lelkészeknek. Knezic Károly is átadta utolsó meghagyásait „...a Bánságban levő rokonaihoz, levelét és jegy­gyűrűjét feleségéhez eljuttatandó...” 92 Sajnos, a levél mindmáig nem került elő. A jegygyűrű 1922-ben még az egri Grőber-család tulajdoná­ban volt! Október 6-án, szombati napon, reggel 6 órakor, amikor a lőporra és golyóra ítéltek kivégzéséről visszatértek a katonák, a tábornokok „...hat sorban haladtak egymás mögött.” 93 Elöl Láhner György és Knezic Ká­roly - Pléva Balázs áldozárt karonfogva. Majd a többiek. Negyed órai út után pillantották meg a bitófákat. Újabb negyed óra után érkeztek a kivégzés helyére. Az oszlopok előtt a kivégzőosztag nagy négyszöget képezett úgy, hogy az elítéltek és lelkészeik középen, szemben a bitó­fákkal álltak, körülállva Damjanich János szekerét. Az ítélet felolvasá­sa után Urticka őrmester, a vár főporkolábja, német nyelven, háromszor egymás után kegyelmet kért az elítéltnek. Tichí őrnagy, a kivégzőosz­89 VARGA Ottó 1893. 122. 90 VARGA Ottó 1893. 123. 91 VARGA Ottó 1893. 126. 92 VARGA Ottó 1893. 129. 93 VARGA Ottó 1893. 139. 100

Next

/
Oldalképek
Tartalom