Petercsák Tivadar (szerk.): Hagyomány és korszerűség a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 17. (Eger, 1997)
Pálffy Géza: A török elleni védelmi rendszer néhány alapkérdése a XVI. század első felében
pitányi tisztséget 1540-től egymaga viselő13 — Perényi Péterrel együtt magára vállalta „az ország kapitányságának terhét, mind a végek védelmére és a hadiadó beszedésére, mind a lázadók megfékezésére vonatkozóan 14 Ugyancsak két főkapitány megválasztásáról tájékoztat Besztercebánya város jegyzőkönyve is, miszerint 1542-ben az alsó-magyarországi bányavárosban tartott diéta „két országos főkapitányt választott, nevezetesen Perényi Péter és Báthory András urakat’’}5 Jóllehet a két főkapitány területi hatásköre ebben az időben még nehezen határolható el, néhány adatból úgy tűnik, Perényi a dunán-inneni, azaz a Dunától északra fekvő területeken és az ország felső részeiben, Báthory pedig a Dunántúlon parancsnokolt.16 A magyar rendek tehát Buda elestét követően felismerték a török fenyegetés közvetlen voltát és már 1542-ben a védelmi rendszer két részre osztásával tettek kísérletet a hódítók elleni védekezés hatékonyabb megszervezésére. A török elleni hadügyi közigazgatás kettéosztására tehát — az eddigi elképzelésekkel ellentétben — nem az 1547. évi nagyszombati, hanem az öt évvel korábban tartott besztercebányai országgyűlésen került sor.17 Mindennek ismeretében azonban jogosan merül fel a kérdés: ebben az esetben miként kell értelmeznünk az 1547. évi 20. törvénycikket? Az 1542-ben kinevezett két főkapitány csak rövid ideig láthatta el együttesen a rendek által rájuk bízott katonai és rendfenntartó feladatokat. Perényi Péter 1542. október elején tör ént elfogatását követően az esztendő végétől feladatait Nádasdy Tamás vette át.18 Ezután Báthoiy fennhatósága Perényi egykori területeire terjedt ki, míg Nádasdy a Dunántúl egyik legjelentősebb birtokosaként ennek az országrésznek a védelmét vállalta magára. 1546 tavaszán azonban eddig ismeretlen okokból19 - melyek szinte bizonyosan katonái és saját fizetésének elmaradásával állnak összefüggésben - lemondott tisztéről. Június 7-én ugyanis Pozsonyban Niklas Graf zu Salm magyarországi főhad- parancsnok és Várday Pál helytartó ideiglenes megbízatással Késás Pált nevezte ki helyére.20 Késás viszont hamarosan ugyancsak távozott tisztéből, így - hogy hatékonyabban ellenállhassanak az állandósuló török betöréseknek - 1547-ben ismét sürgető feladattá vált a „dunántúli” országos főkapitány kinevezése. A rendek erre vonatkozó kérelme kapcsán született az ez ideig félreértelmezett 1547. évi 20. törvénycikk, mely tehát nem a „dunántúli” országos főkapitányi tisztség felállításáról, hanem Késás Pál távozását követően pusztán annak újonnan való betöltéséről rendelkezett — jóllehet erre valóban nem tett konkrét utalást. Az országgyűlés rendelkezését, majd az uralkodó jóváhagyását21 követően a tisztség ismételt betöltése végül nem 1547-ben - miként ez ideig a vártörténeti kutatás vélte , hanem csak az elkövetkező esztendő tavaszán valósult meg. 1548. május elején ugyanis a magyarországi hadügy két akkori, egymással jól együttműködő irányítója, Niklas Graf zu Salm főhadpa- rancsnok és Várday Pál helytartó „tűm ex speciali mandato Sacrae Regiae 62
