Petercsák Tivadar (szerk.): Hagyomány és korszerűség a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 17. (Eger, 1997)
Czigány István: A végvári katonaság és a régularités a XVII. század utolsó két évtizedében
STUDIA AGRIENSIA 17, 1997 Czigány István A VÉGVÁRI KATONASÁG ÉS A REGULARITÁS A A XVII. SZÁZAD UTOLSÓ KÉT ÉVTIZEDÉBEN A magyar történet és hadtörténetírás már régen rámutatott arra, hogy a királyi Magyarország katonasága, vagyis a „vitézlő rend” milyen mély válságot élt át a XVII. század utolsó harmadában. Esterházy Miklós nádortól kezdve Zrínyi Miklóson át Esterházy Pál nádorig a korszak vezető politikusainak és katonáinak zöme tisztában volt azzal, hogy a magyarországi fegyveres erő alapvető reformokra szorul. Azonban arról, hogy ezekeket a változásokat milyen módon vigyék végbe, már erősen megoszlottak a vélemények. Esterházy Miklós nádor az 1620-as és 1630-as években az országgyűlésen és egyéb fórumokon a királyi Magyarország haderejének rendi jellegű átszervezését tartotta célravezetőnek. Állandó mezei sereg felállítását szorgalmazta az egyre nehézkesebbé váló nemesi felkelés helyett, melynek kiállítását feudális keretek között kivitelezhetőnek tartotta. A lovasság fenntartására a főurakat, az állandó gyalogság felállítására a vármegyéket, illetve a szabad királyi városokat kötelezte volna. A védelem legszükségesebb költségeit 1200 000 forintra becsülte. Ezt az összeget részben a dika és vámjövedelmekből kívánta előteremteni. Új jövedelemforrások kiépítését is tervbe vette, állami monopóliummá téve a pénzváltás és a végvárak italmérési jogát s a félharmincad bevezetésével a kereskedelem további megadóztatását tűzte ki célul. Tervei közül egyedül a félharmincad bevezetése realizálódott. Az állandó mezei haderő megszervezése helyett azonban, csak egy ezer főt számláló nádori csapat felállítása sikerült.1 Zrínyi Miklós, „Az török áfium ellen való orvosság...” c. röpiratában inkább a magyar vitézek erkölcsi hanyatlását ostorozta, s a kiutat a regulációban, vagyis a professzionális katonaság megteremtésében látta és láttatta: „Mert én azt vallom és assecurálom az én magyarimat, hogy ha jó mílitaris disciplinât instituálnak, semmi ez világon nem ieszen, a mi az ő libertásokat jobban megtartsa és conservalja, mint az. Az mely hajdú vagy katona nem akar belé állani ebben az oskolában, ne törődjél rajta, hadd ott, hidd el, hogy rósz, hidd el hogy tunya és rost; ő az szabadságnak vesztését obtendálja, s penig a dologiul fél, fél a strázsátul, fél a harcztul, tuniillik szabad akar lenni attul, 43
