Petercsák Tivadar (szerk.): Hagyomány és korszerűség a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 17. (Eger, 1997)
Kelenik József: A hadügyi forradalom és jelenségei Európában és a Magyar Királyságban a XVI. század második felében
lem elve alapján kívánták zászlóaljakká szervezni és felfegyverezni. Persze ezeknek az egységeknek harcértékét -- egyébként jogosan— nem becsülték valami nagyra. Ezért feltétlenül szükségesnek tartották, hogy az uralkodó a Birodalomban, Ausztriában és Csehországban 500-500 lovas állításának kötelezettségével 10 kapitányt tartson állandóan vártapénzen. (, Tisztek állítása és vártapénzen tartása ”) Az ezen tisztekkel kötött szerződés (kontraktus) előírta, hogy a felvett pénz fejében szükség esetén az illető mikor, hol, milyen fegyverzetű csapatokkal köteles megjelenni. így az uralkodónak, anélkül, hogy ez nagyobb kiadásokkal járt volna, rendelkezésére állt egy, az adott körülmények között viszonylag gyorsan harcbavethető, hivatásos katonákból álló haderő. Ausztriában többek között Niclas Salm, Bernhardt von Hardegg, Hans Rueber, Ditrich Zierotin, Bernhard Jörger, Lelio Coloredo, Claudio Russel kapott állandó fizettség fejében megbízást ilyen, csak szükség esetén felállítandó lovascsapatok megszervezésére. (Csupa olyan katonacsalád, amelyeknek tagjai később végigharcolják a 15 éves háborút.) Nagyon fontosnak tartják a tanácsosok, hogy mivel kevés a magyar huszár, közülük minél többet tartsanak vártapénzen, nehogy ezek Erdélyben vagy Lengyelországban vállaljanak szolgálatot. ,,Belügyi rendtartás” (Policey) A haditanácskozás résztvevői rámutatnak arra is, milyen káros, ha az ország lakosai idegen posztót és idegen üvegárut vásárolnak, mert így tekintélyes összegek vándorolnak ki az országból. A katonák és a szolgálók járjanak német és cseh posztóban. A nemességet megróják pazarlása és pompakedvelése miatt. Úgy vélik, a divatos ruhák árát inkább fegyveresek tartására kellene fordítani. Javaslatot tesznek egy olyan rendtartás bevezetésére, amely megtiltaná, hogy a nemesek túlméretezett banketteket, pazarló esküvőket, aranyozott hintókat és fegyvereket tartsanak. ,,A védelemről és a támadásról” című fejezet, amely a mozgósítás részletes forgatókönyvét tartalmazza, kifejti, hogy fel kell készülni a nyílt háborúra, mert a szultán fiatal, dicsőségre vágyik, mert a törökök szívesebben harcolnak a keresztények, mint a perzsák ellen, és mert szárazföldi harcot jobban kedvelik, mint a tengerit. A tanácsosok a törökkel vívandó háborúnak három "nehézségi fokozatát" különítették el, s egyben meghatározták, hogy az egyes esetekben mi legyen a katonai ellenlépések sorrendje. I. A végbeli törökök hirtelen összegyűlnek és várakat rohannak meg. (Helyi háború.) 1. Ilyen esetekben a helyi főtiszteknek a helyőrségeket új katonák félfogadásával kell megerősíteniük. 2. A közvetlenül nem veszélyetetett helyekről ki kell vonni az őrségek egy részét. 3. A szomszédos kapitányságoknak segítséget kell küldeniük. 35
