Petercsák Tivadar - Pető Ernő (szerk.): Végvár és környezet - Studia Agriensia 15. (Eger, 1995)
Gáspár László: Határőrizeti szempontok érvényesülése a magyar végvárrendszer kialakulásában
volt, amit kisebb szerémségi várak, majd az Una folyó menti várak sora követett, míg végül Zenggnél ez is a tengerparton ért véget. Az első vonal várai nagyobbak, erősebbek voltak, azonban viszonylag kevés vár zárta le a török útját, a várak között alig volt fiókvár, és bizony itt már a várakat eltartó lakosság is igen megritkult. E vonal elsődleges feladata a török had megállítása, nagyobb portyázó csoport észlelése, jelzése volt. A második vonal várai ugyan általában kisebbek voltak, de egymáshoz jobban kapcsolódtak. Szerepük a portyák feltartóztatása, az első .vonal városainak megsegítése és a lakosság oltalmazása volt. Mivel a déli végvárrendszer nagyrészt folyókra támaszkodott, ezért a védelmi rendszer szerves részét képezték a határvárakhoz tartozó, vízi-népekből szervezett naszádos egységek is. Ezek nemcsak a víziutat felügyelték, de ellenőrizték a víziakadályon való áthaladást is, illetve folyóval támogatták az ostromlott végvárat, vagy éppen ezen az úton juttattak be oda segítséget, utánpótlást. E végvárrendszer addig volt képes helytállni, amíg a határvárak mögött, között a délvidéki országos főméltóságok (dalmát-horvát, szlavón, macsói bán, temesi ispán, erdélyi vajda stb.) főúri, főpapi bandériumai, valamint a felfogadott zsoldos csapatok aktív védelmet folytattak. Jelentős volt a helyi és a Balkánról menekült nemesség ereje is. A vlach-rác katonaparasztság milícia jellegű félkatona szolgálata, valamint az önvédelmi harchoz egyre inkább felkészülő jobbágysorú lakosság számottevő módon egészítette ki a határvédelmi rendszert. Kedvező körülmények között egy ideig a védelmi rendszer erejéből még arra is futotta, hogy a határmenti harcokat időnként áthelyezze a török területére. Tehette ezt azért, mert csak helyi török erőkkel állt szemben, a török birodalom egy időre más irányba helyezte át hadseregének súlypontját. A XV. század utolsó és a XVE század első évtizedében azonban az oszmán hódítók figyelme ismét az európai térség felé irányult, egyre több és egyre nagyobb támadás érte a végvárrendszert, azonban az egyre ritkábban volt képes sikeresen zárni, a határvárak egyre-másra estek el. Különösen a birodalmi seregekkel végrehajtott 1521. évi török támadás okozott katasztrofális veszteségeket a magyar végvárrendszernek. 1512 és 1924 között a törökök úgy kitágították a magyar-horvát védelmi szervezetbe ütött rést, hogy az első végvárvonalból csak Jajca és Kiissza maradt magyar 154
