Petercsák Tivadar - Pető Ernő (szerk.): Végvár és környezet - Studia Agriensia 15. (Eger, 1995)
Gáspár László: Határőrizeti szempontok érvényesülése a magyar végvárrendszer kialakulásában
A támadónak az a taktikája, hogy időnként változtatta fő erőkifejtésének irányát, csak látszólag volt a bizonytalanság, a sikertelenség jele. Valójában a határvédelmet állították két olyan követelmény elé, amelyeknek egyidejűleg igen nehéz volt megfelelni. Ezek a térbeli folyamatosság és az erőösszpontosítás voltak. Míg az egyik azt kívánta, hogy a végvárrendszer minden szakaszán egyaránt készüljenek a támadás fogadására, addig a másik azt, hogy a rendelkezésre álló szűkös lehetőségeket (pénz, katona, fegyver, robot stb.) a támadás főirányába összpontosítsák. Mikor azonban ez időről időre megváltozott, a sokkal idő- és beruházás igényesebb védelem nehéz helyzetbe került. Hol a bakonyi, vértesi, hol a nógrádi, hevesi, hol pedig a somogyi, zalai végek helytállásán múlott a határvédelem állóképessége. A török terjeszkedési szisztéma azonban még egy fontos követelmény elé állította a magyar végvárrendszert, ez pedig a tagoltság és mélységben lépcsőzöttség volt. A török által általánosságban alkalmazott hódítási eljárás az ellenfél területére vezetett portyázásokkal kezdődött. Ezek során kezdetben elpusztították, elűzték, elhurcolták a lakosságot, amely eltartotta és segíthette volna a végvárakat. Később egyre-másra elfoglalta a nagyobb végvár előterébe tartozó kisebb várakat, és befészkelte magát, mígnem e teljesen magára maradt határvárat a siker reményében ostrom alá foghatta, mert az közeli segítséggel nem számolhatott. Ezt a portyákra épülő szisztematikus terjeszkedést csak úgy lehetett legalább lelassítani, ha a védelmi vonalban a különböző nagyságrendű erősségek minél nagyobb számát, és szoros együttműködését alakították ki, illetve egymás mögött több védelmi vonalat képeztek. Ilyen tagolt és lépcsőzött védelmi szakasz alakult ki nagy sietve a somogyizalai végvidékeken is, mikor két évtizednyi, kevés sikert hozó erőfeszítések után a felvidéki és észak-dunántúli támadási irányt a Balatontól délre eső térségre helyezték át a törökök. Eredményeként az addig harmadrendűnek ítélt irányban rövidesen elesett Sziget és a hatósugarába tartozó erősségek sora. A sikert kifejleszteni azonban nem tudták, mert Kanizsa központtal egy újabb, nagy sietséggel kialakított védelmi vonal zárta útjukat.10 A törökök szokásos, a védelmi rendszert felőrlő taktikája azonban rendkívül időigényes volt. Portyákkal ugyan rendre feldúlták a zalai végeket, a lakosság jelentős hányadát elpusztították vagy elűzték, a kanizsai vártartomány több várát, kastélyát elfoglalták, végül a főkapitányi székhely meghódítására is sor 156
