Petercsák Tivadar - Pető Ernő (szerk.): Végvár és környezet - Studia Agriensia 15. (Eger, 1995)

Varga J. János: „Az nagy széles mező, az szép liget, erdő sétáló palotájok...” A természeti környezet szerepe a dunántúli végvári harcokban

Nem így Thúry György kanizsai főkapitány, aki tragikus véget ért. Históriáját Islvánffy Miklós beszéli el, az ő írása alapján rekonstruálhatjuk a történteket. Már közeledtek a húsvéti ünnepek 1571-ben, amikor Ali bég, Szigetvár parancsnoka egyik tisztjét, bizonyos Malchust,' erős lovassággal Kapornak felé indította, hogy sarcolja meg a vidéket, közben „... alkalmas helyeken leseket állítson, s mindenképpen azon legyen, hogy Thúry azokba beleessen”. A kanizsai főkapitány ekkor a rajki végházban tartózkodott, ott érte a hír, hogy a török a közelben jár. Meg sem várta a reggelt, még éjszaka összeszedte embereit, és elindult Iszeb falu irányába, ahol találkoztak az ellenség elővédjével. Megütköztek: szétszórták és megfutamították őket, sokat levágtak, negyvennyolcat foglyul ejtettek közülük. Thúry ekkor elkövette azt a hibát, hogy nem tájékozódott az ellenség létszámáról és tartózkodási helyéről. A menekülő törökök után nyargalt, miközben a többiek lemaradtak. Orosztony falunál, Rajk és Kiskomárom között, nagy számú törökre bukkant, akik az erdőben rejtőzködtek. Katonái közben megérkeztek, s kemény harc kezdődött. Már számosán elestek az ellenség soraiból, amikor Malchus több, mint hatszáz lovassal rájuk tört a leshelyről. A végzetes összecsapás két domb között egy keskeny völgyben zajlott le, ahol a Sár patak tavaszi kiöntése alaposan feláztatta a talajt. Itt egy iszapos, csúszós helyen a főkapitány lova összerogyott. Talán egy puskalövéstől vagy kopjadöféstől? Esetleg elcsúszott? Erről Istvánffy nem szól. Thúry ekkor talpra ugrott és vitézül védte magát, miközben egy idegen lovat, amely gazdátlanul hozzáfutott, gyeplőjénél megragadott s iparkodott ráugomi. Nem sikerült, a földre zuhant. Megadásra szólították fel, mire ő levette és elhajította sisakját, jelezve: elevenen nem kerül a kezeik közé. Kardjával még egy ideig osztogatta a csapásokat, de az ellenség körülfogta. Végül övéi is elhagyták, s egy fejére mért hatalmas szablyaütéstől végleg a földön maradt.25

Thúry 150 lovassal és 300 gyalosoggal vívta meg utolsó harcát, amelynek hamarosan híre ment a végeken. A környező őrhelyeken megmenekült katonái beszélték el a történteket, távolabbra talán Alistály Márton, Thúry íródeákj ának verses tudósítása vitte meg a hírt.

144