Petercsák Tivadar - Szabó Jolán (szerk.): Végvárak és régiók a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 14. (Eger, 1993)
Czigány István: Katonarétegek a királyi Magyarországon a 17. század második felében
tosan találunk taxás katonákat, vagy fegyveres szolgálatot teljesítő armalis- tákat." Ha pontos számokat nem is tudunk mondani, annyi az eddigi kutatások alapján megállapítható, hogy a Sajó-Hernád völgyében a Felső-Tisza, valamint a Tiszántúl vidékein a települések zömében kiváltságolt földesúri és szabad hajdúk éltek a katonaparasztokkal együtt. A földesúri és kiváltságolt hajdúk esetében ez a szám valahol 7-8000 fő körül mozgott, de több ezerre rúghatott a fegyverrel szolgáló jobbágyok tömege is. Ezek fényében talán nem meglepő I. Rákóczi Györgynek azon kijelentése, mely szerint az 1644-es esztendőben akár 25000 „voluntaris milesre” is könnyen szert tehetett volna.12 Nem tudjuk ugyan, hogy Rákóczi olvasatában a „voluntaris miles” megnevezés pontosan mit takar, szabad legényeket, esetleg hozzájuk csapódó kóborló végváriakat, vagy fejedelmi szolgálatra jelentkező földesúri hajdúkat, katonaparasztokat. A szabadlegény és -hajdú kategória története még alapos feldolgozásra vár. Számukat egyes becslések 30-40000 főre teszik a 17. század közepén, de ezt a mai ismereteink alapján túlzásnak kell tartanunk.13 Hogy mégis milyen létszámú katonaságot lehetett kiállítani a fegyverforgató rétegekből a királyi Magyarországon, arra vonatkozóan azokból a tervezetekből kapunk eligazítást, amelyek a nagyobb hadjáratok előtt felmérték az ország katonai potenciálját. Bár ezek a számvetések a valóságban csak ritkán bizonyultak pontosnak, de a kiállítandó katonaság nagyságára mindenképpen támpontot nyújtanak. Az első ilyen tervezetet Wesselényi Ferenc nádor irányításával készítették valószínűleg az 1663-as, vagy az 1664-es hadjárat előkészítéseként. A tervezet számba vette a főurak és az egyházi méltóságok által kiállított katonaságot éppen úgy, mint a vármegyék és a szabad királyi városok által kiállított csapatkontingenseket. Wesselényi Ferenc nádor összesen 25 525 fegyveressel számolt a török elleni háborúban. Az egyházi főméltóságok, mint például a kalocsai és esztergomi érsek, a váci, a veszprémi, a győri és a Csanádi püspökök, valamint az egyéb egyházi intézmények összesen 5900 lovast kívántak zsoldba fogadni. A legnagyobb létszámú magánkatonaság kiállítását a Rákóczi-háztól várták. Báthory Zsófia, II. Rákóczi György özvegye és fia, I. Ferenc kétezer, míg Rákóczi László hatszáz fegyveres élén kívánt az oszmánok ellen hadakozni. Nádasdy Ferenc és Draskovich Miklós egyenként ezer, míg a két Zrínyi testvér, Miklós és Péter bandériumának létszámát szintén ezer főnyire tervezték. Olyan közepes anyagi erejű családok pedig mint a Barkóczi, Melith família egyenként száz-száz lovas kiállítására tettek ígéretet.14 91
