Petercsák Tivadar - Szabó Jolán (szerk.): Végvárak és régiók a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 14. (Eger, 1993)
Domokos György: A várak jelentősége és a császári seregek ostromtechnikája a felszabadító háborúban
vár került áthidalhatatlan messzeségbe hátországától, a harcok területileg meghaladták azokat, s ez szükségtelenné tette az ellenük indítandó nagyméretű vállalkozásokat.21 Részben szintén ezzel magyarázható, hogy a legtöbb esetben a gyengébb török várak alig, vagy egyáltalán nem tanúsítottak ellenállást. Sokszor egyszerűen kiürítették azokat, s védőik a nagyobb erősségek őrségéhez csatlakoztak.22 Végül szintén döntően befolyásolta a várharcokat, hogy Thököly felső-magyarországi fejedelemsége 1685-ben már erősen hanyatlott, majd katasztrofális gyorsasággal összeomlott, s a kurucok számos, egyébként csak nehéz ostrommal megszerezhető erődöt adtak át a császáriaknak.23 További korlátozó tényezőnek bizonyult az 1688 szeptemberében kiújult francia háború, majd ennek következtében a törökök ellen küzdő csapatok létszámának csökkentése, jóllehet a negatív hatás nem 1689-ben, hanem csak egy évvel később jelentkezett. Az 1683-89 közötti időszakban a keresztény seregek a vizsgált 149 akcióból 118-at hajtottak végre. Ebből 17 volt formális ostrom, amiből 4 végződött kudarccal, 1690-98 között viszont csak 6 formális ostrom történt, amiből viszont már 4 volt sikertelen. Úgy vélem, e számok önmagukért beszélnek. A várak ellen támadó seregek létszáma a fentiektől függetlenül is hatott az ostromtechnikára, minthogy többnyire csak a fősereg rendelkezett a nagyszabású vállalkozásokhoz szükséges erővel.24 Végezetül utalnék még arra, hogy sok esetben a terep, s ehhez szorosan kötődve az adott vár kiépítettsége sem tette lehetővé a formális támadást. így a Felvidéken és a Balkán hegyeiben álló várak ellen többnyire már eleve más eszközöket kellett a keresztény seregeknek alkalmazniuk. Máskor ugyanezen okok folytán feleslegessé váltak a korszerű eszközök, hisz pl. a Duna-menti vagy alföldi kis palánkok, vagy a nagy erődöket övező apró elővárak nem állhatták ellen a többnyire tüzérséggel is rendelkező erősebb csapattestek semmiféle támadásának.25 Az előbbiekben már meghatároztam, hogy az elemzés során mit tekintettem „formális ostromnak”. Ám ezen belül is különbségeket kell tenni, többnyire e vállalkozások nagyságrendi, s ebből fakadó kivitelezési eltérései miatt. Teljes körű formális ostromot csak néhány, valóban nagyon jelentős vár (Buda, 1684, 1686; Érsekújvár, Eperjes, 1685; Belgrád 1688, 1693; Várad, 1691-92) ellen indítottak. Ezen esetekben a támadók az árokharc valamennyi korszerű elemét felvonultatták, bár feltűnő, hogy a tüzérség alkalmazásában még megmaradtak bizonyos, a korábbi időszakra emlékeztető eljárások.26 A többi ostrom jellemzője, a vállalkozás kisebb 78
