Petercsák Tivadar - Szabó Jolán (szerk.): Végvárak és régiók a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 14. (Eger, 1993)
Varga J. János: A nyugat-magyarországi végvárak 1683 nyarán
csekély az a haderő, amelyik a török elleni védelemre készülődött a királyhűnek megmaradt kicsinyke Magyarországon. Csakhogy kezdetben lassan és kelletlenül gyülekeztek a hadak. A végváriak - akiknek a nádor sürgetésére is csupán „némi pénzt” helyeztek kilátásba Bécsben június végén20 - alkudoztak: ők bizony 4 forintos hópénzért, amit Esterházy Pál ígért, nem hagyják ott „egész nyári gazdaságukat és cselédjeiket”, legalább 6 forintot kérnek, mások meg elmaradt fizetésüket követelték.21 A nemesi felkelés még ennél is rosszabbul állt: „talán mind az nagyságod gyalogjaival együtt kétszázhuszonötöd magammal lehetek”. Ezen németnek (ti. Lotharingiai Károly katonáinak) az „ál- talmenetele tartóztatja kiszállását az vármegyének” - írta Békássy Miklós körmendi kapitány június elején Batthyány Ádámnak.22 Az átvonuló német csapatoktól valóban tartaniuk kellett a kúriák lakóinak, de valami más is hozzájárult a nemesség távolmaradásához. A két Batthyány akkor írt leveleiből kiderül néhány ok. Az ifjabb írta a Sárvártól nyugatra eső Vát melletti táborból Szalonokon időző apjának: „Vas vármegye [nemessége],.., ha mindenestül itt volnának is, nem vélem, [hogy] többen lennének kétszáznál. Győr, Komárom vármegye a herceg (ti. Lotharingiai Károly) mellé ment, sümegi püspök uram hasonlóképpen. Veszprém vármegye nemesei ide érkeztek ugyan, de azokat is kedvetleneknek látom az itt maradásra...”23 A dunántúli főkapitány türelmét veszítve üzente fiának, hogy miként bánik el a vonakodókkal. „Arról tudósíts, hogy mind Sopron vármegye, de leginkább ez a Vas vármegye miképpen fog kompareálni? S ha Bácsmegyey Ferenc [viceispán] uram processzusában lészen a fogyatkozás, őkegyelmit intsd meg, s ha Horvát Jánoséban (ti. a másik alispánéban), add tudtomra, én intem meg azt. S ha úgy sem gyűjtené a népet, bizony magát kötöztetem föl, mert látom, hogy máris máshová sántikál. .. .Azonkívül az a vármegyén fönn pökő prókátor Lindvay... hogy önékie Erdődyné asszonyom dolgaiban kölletik Horvátországba mennie, absztra- hálni akarta magát a táborrúl, de nem adtam reá engedelmet. Kire nézve figyelmezz reá, ha fog-é kompareálni? S ha ott nem lészen, add tudtomra, lészen gondom reá. Az kik penig házi szolgáink (ti. a főkapitány szervitorai) közül engedelmünk nélkül elmaradtak, csak tudhassam, kik azok? Bizony nem lesz dúlatlanul hagyva mindene.”24 Ha nehezen is, azért márciustól június közepéig összegyülekeztek a dunántúli és az alsó-magyarországi csapatok: végváriak, a főúri magánkatonaság tagjai és a vármegyei nemesség. Szép számmal sorakoztak föl a Rába-vonalon épített sáncoknál és a Vág mentén: az Alsó-Vágnál Lipót- vártól Semptén és a gutái földsáncon át Komáromig mintegy 10 000-12 000 59
