Petercsák Tivadar - Szabó Jolán (szerk.): Végvárak és régiók a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 14. (Eger, 1993)

Nagy László: Várad szerepe a Partium és Erdély életében a 16-17. században

nek, hozzátartozóikkal együtt, szabad elvonulást biztosít. ígéretét ezúttal a török be is tartotta, s a védők bántatlanul elvonulhattak az ellenség által kirendelt szekereken Debrecen felé. Gyalókay Jenő, a múlt század híres magyar hadtörténetírója, Várad elvesztésének harmadfél százados évfor­dulóján így írt a hős védőkről: „Magyarország hadtörténetét, a magyar katona páratlan vitézségének és önfeláldozásának újabb fényes bizonyíté­kával gazdagították. Sorsuk tragikuma sem abban áll, hogy elbuktak az egyenlőtlen harcban, hanem abban, hogy bárha akkoriban az egész művelt világ méltányolta vitézségüket, a hálátlan utókor mégsem adta meg nekik az elismerés becsületesen kiérdemelt pálmaágát. Mert míg Szigetvár, Eger, Drégely, Temesvár és annyi más várunk védelmezőinek a költészet és a művészet a történetírással vetekedve állított ércnél maradandóbb em­lékjelet, addig Várad lelkes kis őrserege csak a névtelen hősök számát szaporította. Csontjaik jeltelen sírban porladoznak, nevük, emlékezetük végképpen kipusztul a köztudatból.”39 Várad elvesztését rendkívüli jelentőségűnek értékelte Alvise Molinn, Velence portai követe. Hiszen az volt annak az Erdélynek a nyugati bejá­rata, amelyet ő védőgátnak tekintett a törökkel szemben. „Nélküle a törö­kök nem tudtak előnyre szert tenni sem Németországban, sem Lengyel- országban, sem Itáliában és sohasem merészkedtek el ezekbe a tartomá­nyokba.”40 Várad elestéhez kétségtelenül hozzájárult az a körülmény, hogy a bécsi politikai és katonai vezetés csak a számára megbízhatónak látszó Kemény János fejedelem megsegítésére szánta el magát 1661-ben. Igaz, akkorra már a megfélemlített erdélyi rendek a török vazallusságot vállaló Apafi Mihályt ismerték el fejedelmüknek. Amikor a Kemény segítségére küldött Montecuccoli tábornagy erről értesült, tekintettel a számára kedve­zőtlen politikai és katonai helyzetre, a járvány miatt fölöttébb megfogyat­kozott hadával kivonult Erdélyből. Kemény 1662 januárjában bekövet­kező halálával a fejedelemség visszazuhant a török vazallusi állapotba és hosszabb időre kiesett a törökellenes táborból. A Várad és a Partium elvesztésével ugyancsak megcsappant erejű erdélyi hadsereg az elkövet­kező évtizedekben többnyire csupán szultáni paranccsal kirendelt segély­erőként vett részt török oldalon a magyarországi harcokban. A váradi székhellyel létrejött új török beglerbégség alapvetően nem növelte a török birodalom európai hatalmi pozícióit. Az 1664-es szentgott­hárdi súlyos török vereség ugyanis jelentősen csökkentette a török hadi presztízst és közel két évtizedre elvette az oszmánok kedvét területnövelő háború indításától. Ez persze nem jelentette azt, hogy a Porta titkon ne támogasson minden magyarországi Habsburg-ellenes megmozdulást. 48

Next

/
Oldalképek
Tartalom