Petercsák Tivadar - Szabó Jolán (szerk.): Végvárak és régiók a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 14. (Eger, 1993)

Nagy László: Várad szerepe a Partium és Erdély életében a 16-17. században

főkapitánynak. Ebből megtudhatjuk, hogy elsősorban e tisztség betöltőire hárult „a váradi és magyarországi birodalmak gondja, viselése.” Ennek érdekében a fejedelem a főkapitányon keresztül megparancsolja „minden mihozzánk tartozóknak, lovagoknak és gyalogoknak, várban, városban lakozóknak, hadnagyoknak, bíráknak, közönséggel penig mindenkinek”, hogy a fejedelmi hatalmat képviselő főkapitánynak mindenkor készsége­sen engedelmeskedjenek. A rend és a fegyelem ellen vétőkkel szemben a váradi főkapitány szabadon, teljhatalommal léphet fel és torolhatja meg az elkövetetteket.8 A húsz esztendővel később kibocsátott főkapitányi kinevező okiratból kiderül, hogy Bocskai István megbízatását meghatározott időre, egy esz­tendőre kapta, amit a fejedelem évente meghosszabbított. Annak érdeké­ben, hogy „az várnak és az helynek semmi fogyatkozása ne essék”, Báthory Zsigmond fejedelem nagybátyjának a kötelességévé tette, hogy „az háznak őrzésére és oltalmazására őmaga éjjel, nappal reá vigyázzon és teljes erejét és tehetségét annak őrizésére és megtartására fordítsa, soha úgy el nem távozván onnan, hogy arra való gondviselésének szünete lehetne.” Kötel­mei magukban foglalták azt is, hogy az őrséget oly fokú hadikészületben tartsa, hogy „minden időben az szükséghez képest valahol kívántatik, az szolgálatra elegek lehessenek.”9 Amint már szó volt róla, a főkapitány nem csupán a váradi helyőrsé­gért volt felelős, hanem ellenőriznie kellett Zsáka, Bajom, Sarkad és Bély praesidiumait is és készültségben kellett tartania Bihar vármegye kontin­genseit, de Várad városának hadiszolgálatra kötelezett polgárságát is. Ezeknek bármikor mustrát - vagyis hadiszemlét - rendelhetett el. A 17. században ez a jog- és hatáskör kiterjedt a bihari hajdúvárosok katonás­kodó lakóira is.10 A főkapitány nem csupán katonai, hanem közigazgatási elöljárója is volt az országrésznyi területnek. Peres ügyekben ő volt a fő döntőbíró és általában is óvnia kellett a törvényesség betartását a hatáskö­rébe tartozó hatalmas területen. Időnként például még vallatómesteri tisz­tet is el kellett látnia úgynevezett „boszorkányperekben”, amely processzu­sok az esetek jelentős részében a fejedelmi hatalom kiterjesztését, abszo­lutizálását, megkérdőjelezhetetlenségét szolgálták.11 Bocskai István váradi főkapitányi kinevező okirata például fölhívta az új tisztségviselő figyelmét arra, hogy mind Várad, mind a hozzá tartozó végházak folyamatos karbantartására, erősítésére különös gonddal ügyel­jen. Ám kötelmei közé tartozott a területi katonai és politikai hírszerzés és elhárítás szervezése és vezetése; miután „az hely mind az török biroda­40

Next

/
Oldalképek
Tartalom