Petercsák Tivadar - Szabó Jolán (szerk.): Végvárak és régiók a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 14. (Eger, 1993)
Lőkös István: A török veszély a 16-17. századi horvát epikában
chacho ona ubi uoiuodu Olopherna Posridu uoische gnegoue: i oslobodi (!) puch israelschi od ueliche pogibili... In Vinegia per Guilielmo da Fontaneto de Monteferrato ad instantia de maistro Marco libraro al signo de libro. Nel Anno del Signor MDXXI Adi XIII Agusto Linclito Antonio Grimano principe uiuente.) 1522-ben követi a második, majd huszonháromban a harmadik. Sajnálatos, hogy Marulic eposzáról a horvátul nem olvasó hungaroló- gus legfeljebb annyit tudhat, hogy a 16. századi zárai horvát költő, Brne Karnarutic Szigetvár ostromát megéneklő epikus kompozíciójában a szultán lovának ábrázolásakor Marulicot követi.7 Mintája aJuditbeU Holofer- nesz lovának leírása volt, amit aztán Karnarutictól a költő Zrínyi is átvett a Szigeti veszedelem megírásakor.8 A magyar históriás énekek kitűnő ismerője, Varjas Béla - a 16-17. századi kelet-közép-európai epika változatait, valamint az ószövetségi Judit könyvének műköltészeti feldolgozásait szemlézve - utalt a Marulic-mű hősköltemény voltára,9 ám az ő, pusztán műfaji hovatartozást érintő megjegyzése nemigen oszlathatta el pl. azt a balítéletet, amely Csuka Zoltán irodalomtörténeti munkája révén került át irodalmi köztudatunkba, s amely szerint „Marulic nem volt eredeti alkotóművész”, műve megalkotásakor csupán „már ismert motívumokat vett át, és a maga módján alkalmazta őket”.111 Az eposznak a reneszánsz poétikai elvek tükrében történő vizsgálata mindezzel ellentétben azt bizonyítja, hogy Marulic a „maga módján” nagyon is eredeti alkotóművész volt, hisz műve megírása közben lényegében azon költészettani elveket alkalmazta, amelyek a reneszánsz idején az alkotás módját megszabták. Híven követte az imitatio, azaz az utánzás kötelező elvét, amelyet a reneszánsz poétikák szerzői Marulic korában vagy némileg később rendszereztek." A Csuka által említett „ismert motívumokat” épp ezen normákat elfogadva vette át, s tette azokat a kompozíció szerves részévé. Módszere, költői gyakorlata valódi poéta eruditusra vall. A bibliai tárgyú eposz motívumanyagának és toposzainak eredetét kutatva a biblikusság mellett az antik epikai örökséget (elsősorban a vergiliusit) éppúgy megtaláljuk, mint a keresztény középkorét (Sedulius, Juvencus, Arator) - beleértve Dantét is -, vagy az olasz reneszánszból származó költői alakzatokat, mi több, Petrarca-inspiráció- kat is. És ugyanez a recipiáló gyakorlat jellemzi az eposz etikai spektrumát is, amelynek íve a platonizmustól a sztoicizmuson át a keresztény etikáig terjed. Marulic műve a téma kelet-közép-európai (magyar, lengyel, cseh, horvát és német) feldolgozásainak legidőtállóbb változata, s Varjas Bélával egyetértve hangsúlyozhatjuk: két magyar (Sztárai és Tinódi), valamint 358
