Petercsák Tivadar - Szabó Jolán (szerk.): Végvárak és régiók a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 14. (Eger, 1993)
Fenyvesi László: A temesközi-szörénységi végvárvidék funkcióváltozásai (1365-1718)
1686 után többször gazdát cserélt, majd az 1699-es karlócai béke lerombolásra ítélte, melyet közel 3 éves késéssel végre is hajtott az aradi császári hadvezetés. Területe, erősség nélkül maradó városa a töröké maradt 1717- ig, amidőn a török lakosság kitelepült a Balkánra. Az aradi szandzsák sorsa már viszontagságosabb körülmények között alakult, s némileg párhuzamba állítható a megszűnt becsei-becskereki livá- éval. Aradot először 1551 nyarán foglalták el Szokollu Mehmed ruméliai pasa csapatai, de távozása után csakhamar visszavették a magyarok. 1552 őszén őrsége elhagyta, amikor Kara Ahmed pasa, második vezír győztes seregei Temesvár alól errefelé vonultak Eger ellen. Az ekkor megszervezett aradi szandzsák 14 évig tartozott a temesvári vilajethez, ám akkor az újonnan meghódított Gyula körül kialakított új livához csatolták, mint egyszerű náhiét, azaz járásszerű kerületet. Ily módon a temesvári vilajet negyedik szandzsákja a gyulai lett 1566 őszétől, a beléje olvasztott aradi helyett. (Említésre érdemes, hogy Temesvár eleste után, 1553-tól Zaberdinus Mátyás váradi püspök lett az Alsó Részek új főkapitánya, egészen haláláig, 1556-ig. 1557 elején a vár a törökbarát erdélyi csapatok kezére került. Végül I. Ferdinánd 1560 végén nemcsak Gyula várának kapitányává, hanem egyúttal Magyarország Alsó Részeinek királyi főkapitányává is kinevezte Kányaföldi Kerecsényi Lászlót, aki 1566 nyarán kényszerült a rommá lőtt vár feladására Pertev pasa előtt. A nagymúltú délvidéki főkapitányi tisztség lényegében ekkor szűnt meg véglegesen.) A Körösök és a Maros közti területet ellenőrző Gyula a központi temesvári liva mellett mindenkor a második legfontosabb szandzsáknak számított a temesvári vilajet területén, melynek erődítésére és megtartására igen nagy súlyt helyezett a török kormányzat. Fennállásának utolsó évtizedében Thököly kuruc csapatai oroszlánrészt vállaltak a gyulai török végvár helyőrségével való folyamatos kapcsolattartásban, az utánpótlás beszállításában, a hírek továbbításában is. A temesvári vilajet négy északi végvári övezete - a Csanádi, a gyulai, a jenői és a lippai szandzsákok - közül a leginkább megerősített Gyula vára tartotta magát a legtovább: az 1694. december 21-én kapituláló helyőrsége és polgári népessége csak 1695. január 12-én vonult ki a védhetetlenné váló várból és városból, Mehmed pasa vezetésével. A Temesvárra tartó gyulaiak közül pár száz janicsárt és egyéb katonát a vilajetszékhely helyőrsége vett a zsoldjába. A Körösök és a Maros folyásának középső térségét, illetőleg a Fehér- Körös zónáját uraló Jenő (Janova), a későbbi Borosjenő Zaránd megyei várát szintén Pertev pasa, második vezír hadai foglalták el 1566 nyarán, majd három évtized múlva felszabadították az öreg erdélyi fővezér (egy257
