Petercsák Tivadar - Szabó Jolán (szerk.): Végvárak és régiók a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 14. (Eger, 1993)
Fenyvesi László: A temesközi-szörénységi végvárvidék funkcióváltozásai (1365-1718)
több zsoldost, tímáros szpáhit, vojnikot és más harcos elemet is összevonhatott a szultáni kormányzat a temesvári vilajet váraiban és palánkjaiban, főként Temesvár térségében, az ulicsi mezőn. Például Reniger portai követ 1663-1665 között keletkezett jelentései, illetve a foglyok, a kémek, az átszökő pribékek és a kereskedők beszámolói alapján Montecuccoli császári fővezér mintegy 18 000 főre becsülte Ali pasa Temesvárott összevont haderejét. A temesvárinál jóval nagyobb és jelentősebb budai vilajetről tudjuk, hogy a török uralom első évtizedeiben olykor 300 000 magyar aranyforintnak megfelelő összeget kellett a Portának évente Budára szállíttatnia, mely főként a gazdag Miszr (Egyiptom) adójából származott. Temesvár kezdetben önellátó volt, majd pár ezer arany segélyre szorult. Figyelemre méltó III. Ahmed szultán ama 1705 nyarán, június 28-án keletkezett rendelete, mely Ali temesvári vezírpasa felterjesztésén alapult. Eszerint a temesvári tartomány teljes évi bevétele az 1500 fős zsoldos müsztahfiz helyőrség 285 napi illetményére elegendő csupán, míg a hiányt a Magas Portáról kell pótolni. A Temesköz szűkebb értelemben vett területére összezsugorodó török végvárvidék helyi összbevételei tehát csak a temesvári janicsárok évi zsoldszükségletének alig több, mint háromnegyedét voltak képesek fedezni. így az isztambuli defterhánéból, a szultáni államkincstárból kellett folyósítani a temesvári helyőrség egy részének, valamint a temesvári vilajet összes többi várának és palánkjának teljes zsoldszükségletét. Temesvár török végvári rendszere tehát szintén rá volt szorulva a birodalmi zsold-, hadiszer- és élelemutánpótlásra, melyet a felszabadító háborúk idején többnyire Thököly fejedelem kuruc osztagainak aktív közreműködésével juttatott el a szultáni hadvezetés az utolsó magyarországi török tartomány területére, mivel ezek a tapasztalt magyar harcosok kiváló terepismerettel rendelkeztek az Al-Duna, a Tisza, a Ternes, a Béga, a Maros, a Körösök és a Berettyó vidékén mindenfelé. Megjegyzésre érdemes, hogy a török időkkel ellentétben, Kinizsi korában még önellátó volt a temesközi végvárvidék. Miként az 1494-95-ös királyi számadáskönyv bejegyzései bizonyítják, a 7000 aranyforintos kész- pénzbeli és 1000 aranyforintot érő sóbeli zsoldjárandósággal rendelkező temesi comes 1494 őszén az Alsó Részek 12 vármegyéjéből befolyó adókból, vámokból, illetékekből, a sókamarák bevételeiből és más helyi forrásokból nemcsak teljes egészében fedezni tudta a zsoldosok, a katonafamiliárisok, a vojnik-féle szerb-román katonaparasztok, a hivatali személyzet és a végvárrendszer mindennemű dologi kiadásait, hanem még 5000 aranyforint-felesleget fel is küldött Budára, II. Ulászló jobbára üresen kongó 254
