Petercsák Tivadar - Szabó Jolán (szerk.): Végvárak és régiók a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 14. (Eger, 1993)
Fenyvesi László: A temesközi-szörénységi végvárvidék funkcióváltozásai (1365-1718)
iszlámmal szemben, 1552 után a Kárpát-medence egyharmadára, a 16. század végén már mintegy felére, az 1660-as évektől pedig csaknem a kétharmadára kiterjedő Török Birodalom, a három földrészre kiterjedő oszmán-török világhatalom egyik legfontosabb bástyájává vált e délkeletmagyarországi régióban, mint önálló katonai kormányzóság. Voltaképpen e török végvárrendszer funkciói, működési mechanizmusa is teljes egészében magában foglalta mindazon belső feladatsorokat, melyek már a temes- közi magyar végvidéknél, illetve az Alsó Részek Főkapitányságánál mint területi katonai kormányzati tömbnél is megfigyelhetők voltak, csak éppen mindezek a török hódítók érdekeit szolgálták a magyarság ellenében, illetőleg Habsburg-német szövetségesei és a két tűz közé sodródó, török vazallus erdélyi erők rovására. Summa-summárum: a temesközi magyar végvárvidékből török végvárrendszer lett, e számunkra rendkívül negatív változás mindmegannyi hátrányos következményével. Jóllehet 1552-1716 között, a török megszállás időszakában is megmaradt a Károly Róbert, I. Lajos, Ozorai Pipo, Hunyadi János, Kinizsi Pál, Petrowyth Péter, Losonczi István által elsődleges stratégiai jelentőségű végvidéki centrummá, kulcsfontosságú bázisvárrá, területi katonai kormányzati székhellyé fejlesztett Temesvár vezető szerepe a második magyarországi török tartomány katonai és polgári ügyeinek irányításában, de ez éppúgy iszlám-pravoszláv jellegű, török-balkáni típusú, keleties-szlá- vos hangulatot árasztó erősségként és városként funkcionált, mint a budai, az egri, a kanizsai, az (érsek)újvári és a váradi vilajetek hasonló centrumai. Amíg 1439-1444, valamint 1459-1552 között a temesközi és szomszédos magyar végvidékek első számú ellenségeként a velük szembe vetett, az Al-Duna déli partján létrehozott szemendirei (smederevói, szendrői, végszendrői) szandzsák szerepelt, addig 1552 után éppen ez lett a temesvári vilajet egyik legfontosabb „hátországa”, utánpótlási bázisa (Belgráddal egyetemben, melyet 1521-től beolvasztottak a szendrői szandzsákba). Olyannyira, hogy úgy ezt az észak-szerbiai török határőrkerületet, miként időnként más szomszédos észak-balkáni, szerb és bolgár szandzsákokat is a temesvári vilajethez csatolta a szultáni Porta. E jelenség bizonyos kezdetleges nyomai, embrionális párhuzamai a régi magyar temesközi végvidéknél is kimutathatóak, noha természetesen ellenkező előjellel. Ilyen volt például az, amikor 1365-1369 között a temesi ispánra bízták az északnyugat-bulgáriai, új magyar szerzeményt (a vidini kapitányságot, illetve e bolgár bánságot), vagy amikor Nagy Lajos és Zsigmond király uralkodása alatt a temesi comes kezére adták a kis szerb ütközőállam olyan Duna menti várait a hozzájuk tartozó vártartományokkal egyetemben, mint Golubac 247
