Petercsák Tivadar - Szabó Jolán (szerk.): Végvárak és régiók a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 14. (Eger, 1993)
Fenyvesi László: A temesközi-szörénységi végvárvidék funkcióváltozásai (1365-1718)
ispáni honorokra támaszkodó Kinizsi - melyek révén a Magyar Királyság vármegyéinek egyötöde fölött közvetlen hatalmat gyakorolt -, az uralkodó és a nádor (Zápolyai István örökös szepesi comes) mellett az ország harmadik legbefolyásosabb államférfija, s egyben az egyik legeredményesebb hadvezére lett. Kinizsitől kezdve a temesi comesi polgári címmel és az Alsó Részek királyi főkapitánya katonai beosztással rendelkező délvidéki főkapitányok gyakorlatilag az egész déli határövezet főparancsnokai lettek, mivel elöljárói és felügyeleti hatáskörrel bírtak a mindenkori nándorfehérvári bánok és a Szörényi bánok felett is, hadjáratok idején pedig az utóbbiak is az ő fővezérletük alatt vonultak hadba. Területi katonai kormányzati szempontból egyfelől a szlavón-horvát-dalmát bánokkal, másfelől a székely ispáni tisztséget is elnyerő erdélyi vajdákkal álltak egyazon szinten, mivel mindhárman teljesen önálló, szuverén katonai kormányzók voltak, vagyis egyikük sem gyakorolhatott semmiféle fennhatóságot a másik kettő fölött. Jóllehet, 1528 elejéig valamennyi határbánság a hódító iszlám martalékává vált (a három bosnyák bánság közül a szreberniki még 1512-ben, a szabácsi 1521-ben - az észak-szerbiai területen kiépült nándorfehérvári és macsói bánságokkal egyetemben -, a jajcei 1527-1528 telén, a Szörényi pedig 1522-1524 között), ám mi sem bizonyítja meggyőzőbben Hunyadi Mátyás 1479-es délvidéki területi katonai reformjának életképességét, mint az az elgondolkodtató történelmi tény, hogy azt a Temesközt, melynek első vonalbeli végvárrendszerét, speciális területi katonai kormányzati szisztémáját jó másfél évszázad alatt hozták létre, csupán három évtizeddel a királyi székhely, Buda várának elestét követően, 1551-1552 során, két nagy birodalmi hadjárat eredményeként, tehát a legutoljára tudták elfoglalni a hatalmas anyagi- és létszámfölényt élvező török hódítók. Sőt, még akkor sem teljes egészében, hiszen a temesközi-szörénységi terület maradványaiból megszervezett karánsebesi-lugosi bánságot csak 1658-ban tudta elnyelni a hódító iszlám, amidőn utolsó bánja, az áruló Barcsay Ákos feladta mindkettőt a nagyvezér jenői haditáborában, cserébe a beígért erdélyi fejedelmi trónért. A rendkívül hosszú és bonyolult fejlődés eredményeként, főként I. (Nagy) Lajos, Luxemburgi Zsigmond és Hunyadi Mátyás hatékony katonai intézkedései által egy és negyed évszázad alatt létrehozott, majd további háromnegyed évszázadig (sőt, egy csekély töredékében, még újabb egy évszázadig) hősiesen kitartó temesközi végvárrendszerünk múltja, tekintettel a régió stratégiai fontosságú katonai szerepére, fontos részét képezi törökellenes délvidéki határvédelmünknek, illetve egész középkori 245
