Petercsák Tivadar - Szabó Jolán (szerk.): Végvárak és régiók a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 14. (Eger, 1993)
Szántó Imre: A „vitézlő rend” megélhetésének anyagi forrásai Zala megyében a 17. században
a fosztogatás, mégis szinte az egész 17. század folyamán majdnem állandóan divatozott. „Sok dolog, a mennyi húzó-vonyó és kóborló támad mostan itt Kapornakon és Szentgyörgyvárott - írja Bessenyei István kiskomá- romi kapitány 1645. június 11-én Batthyány főkapitányhoz -, úgy annyira, már a szegénység ki sem kelhet miattuk. Csak most az egerszegi vásárokon, hallatlan dolog, e két várbeliek mennyi tolvajlást cselekedtenek.. .”47 Széchenyi György veszprémi püspök nem győzött eleget panaszkodni Batthyány főkapitányhoz írt leveleiben „a tolvaj szalaváriak” ellen, akik szomszédos falvait dúlták, fosztogatták.75 A kapornakiak, pölöskeiek és egerszegiek a végházakból 1654-ben a veszprémi püspök két falvát, Alsó- (Hosszú-) és Felsőpáhokot rohanták meg. A páhokiak panaszait Széchenyi György püspök továbbította a főkapitányhoz: „... Minket Alsó- és Felsőpáhokiakat a katonák, kik Kanizsa felől... a napokban mintegy 25 lóval minket megrohantak, a nélkül is kenyérben is alig ehetünk a szükség és a drágaság rajtunk lévén, s azonkívül is elszegényedtünk s elpusztultunk. Először is ide Alsó-Páhokra jöttek, ludat, tikot, amit öltek, pusztítottak el is, valamennyi kellett, de kevés búzánkat, kit drága pénzen vettünk, a lovaknak adták, s akit meg nem ehettek, lovaikkal tapodták. Szalay Miklóst addig elverték, most is fekszik belé. Kiss Gergely feleségét megfogták, s a fáklyára tartották és a szemét, orrát fáklyánál mind elégették. A férfiak maguk kiszaladtak a faluból, mert talán még jobban kínoztak volna bennünket”.76 Az említett végházak katonái azután Felsőpáhokra vonultak, s „megdúlták a falut”. Széchenyi György veszprémi püspök 1654. április 29-én kelt levelében írja: „Szinte megnyomorítják a Szala két mellékét a végbeliek, s többi között a szalaváriak, kapornakiak és pölöskeiek szintén úgy szaladnak ránk, mint a törökre, a két Páhok innen, túl Galambok, Karos, valóban szenvednek, esztendőnként írnak, panaszolkodnak, senki sem teszen róla.”77 A püspök 1654. július 2-án kelt levelében komor színekkel festi a szegénység végtelen nyomorát: „A szegénységnek semmi marhája nem maradt, sírnak, rínak, mert a titkon való lopás is szüntelen, de fényes nappal csak elragadják a lovakat a falukból... bizonyos pedig, hogy a Szálán túl való végházakból s a Kemenes alól szinte mint a törökre, úgy csatáznak erre a Bakonyságra, szinte elnyomorodik a szegénység, s én is a sok panasz miatt elbúsultam”.78 A végbeliek megszálltak egy-egy falut, felélték, s ha már nem kaptak eleget, a szegény embereket kínozták. Az ínség és nyomor lassanként 153
