Petercsák Tivadar (szerk.): Kovács Mihály önéletírása - Studia Agriensia 12. (Eger, 1992)

Bevezető

sok közül nem egy a magyar történeti festészet megújítójaként üdvözölte a művészt. Műlapként sokszorosították, készültek róla másolatok, óraképek, hallatlan elterjedésére jellemző, hogy még a század végén sem hiányzott az iskolák és az otthonok falairól. Ahogy Kovács számára nagyapja képes bibliája, úgy a következő nemzedéknek ezek a hazafias tárgyú műlapok jelentették az első ismerkedést is a képzőművészet világával. A kép a II. világháborúban megsemmisült, reprodukcióiról természetesen nem ítélhetjük meg az eredeti festmény értékeit vagy hiányosságait. Pusztán Rahlt idéző kompozíciós megoldását, a részletek rajzos gazdagságát, a szereplők - talán Henszlmann elméletéből eredeztethető - „egyéni és nemzeti jellemzetességét”, magyaros típusát, s a „magyar szellem és lélek” kifejezésére szolgáló változatos gesztusait sorolhatjuk fel - úgy is, mint a kortársak megítélési szempontjait.

Mint vérbeli portréfestőt a magyaros karakter megjelenítése nemcsak oltárképein és történeti művein foglalkoztatta, de e sorba tartoznak a nemzeti hősökről készült ideálképmásai is, mint a patetikus és hatásos Botond, vagy a Vahot által shakespeare-i felfogásúnak minősített (csak kőnyomatban fennmaradt) Dobó.

A szabadságharc bukására utaló aktuális tartalom, a Mohács-Világos analógia egyértelműsége hívta életre, de közvetlenül Tárkányi országszerte szavalt balladája ihlette a Mohácsi temetést, melyből két változatot is ismerünk. A korai, 1853 körüli vázlat - noha epizódokra bontott, zsúfolt kompozíciója, rajzbeli bizonytalanságai sok kívánnivalót hagynak maguk után - mégis sodró lendületű, hatásos alkotás, egy korszak érzésvilágának hiteles dokumentuma. Késői, a 70-es évek történeti műveiről éppen ez a lendület hiányzik. S noha az Eötvöst illusztráló Dózsa kiátkozása, vagy a kiegyezés kapcsán a megbékélés lehetőségéről szóló intő példázat, a III. Henrik esküje súlyos mondanivalót hordozóé az előbbi széthulló, tarka tömegjelenete, az utóbbi teatralitása minden részletgazdagság ellenére, már csak saját korábbi készlettárának felvonultatása némi kompozicionális módosítással. Nehéz utólag megválaszolni, hogy a korábbi évek - nemcsak baráti körben népszerű, de országos visszhangot is kiváltó - történeti kép termése miért maradt ki az önéletírásból, hiszen tudunk arról is, hogy Tárkányival mind „jelese14