Petercsák Tivadar - Pető Ernő (szerk.): A végvárak és végváriak sorsa (1699-1723) - Studia Agriensia 11. (Eger, 1991)
Ortutay András: Esztergom vára és a várbeli katonaság a 17-18. század fordulóján
Ortutay András ESZTERGOM VÁRA ÉS A VÁRBELI KATONASÁG A 17—18. SZÁZAD FORDULÓJÁN Esztergom várának történetével már a 19. század végétől igényes és komoly irodalom foglalkozott.1 Az esztergomi vár történetének talán leg- feldolgozottabb korszaka a török háborúk kora, majd az 1683-as visszafoglalást és 1685-ös újabb sikeresen visszavert török ostromot követően a Rákóczi szabadságharc időszaka, amikor 1706-ban személyesen a fejedelem irányította a vár ostromát, s ha hosszú harcok után is bevette a várat. Megtartani azonban a kurucok nem tudták az esztergomi várat, visszakerült a császári csapatok kezére. A Rákóczi-szabadságharc leverésével a vár katonai jelentősége erősen csökkent, mégis csak 1763-ban ürítették ki a várat és adták át az esztergomi érseknek. Jelen tanulmányban az esztergomi várral 1683-tól foglalkozó irodalmat szeretném összefoglalni, s a katonaságra vonatkozó néhány újabb adattal kiegészíteni. A magyarországi török uralom Buda 1541-es megszállását követően két évvel Esztergom és Székesfehérvár megostromlásával és elfoglalásával szilárdult meg. A magyarországi török uralom központja Buda volt, és a három vár biztosította másfél századon keresztül a török uralmat. Buda kulcsa Esztergom volt ebben az időszakban. Esztergom várának birtokában a török több száz falu fölött biztosította hatalmát. Az Esztergom határában egy rövid szakaszon megközelítően északi irányban folyó Duna keleti, jobb partja felett, a folyómeder elszűkülésénól, kiváló stratégiai ponton emelkedik a 156 méter magas várhegy. A középkori vár a nagyjából 300x150 méteres kiterjedésű hegyen emelkedett. A vár- kapu déli oldalán álló Keleti rondellát a török támadás előtti nagy erődítési munkák során 1543-ban Vitelli és Tornelli olasz hadmérnökök építették. Belsejében két szinten ágyúkamrák voltak. Már állt a Nagy torony és a Budai torony, a vízivárosi városkapu északi oldalán az Alsó bástya. A vár főkapujától az Északi rondelláig húzódó mély árkot még az 1595-ös keresztény ostrom előtt a törökök falaztatták ki, és az árkon kívül sánccal védett ágyúállásokat emeltek. A vár erődítményei a 16. század követelményeihez képest már elavultak voltak. A Várhegy lábánál fekvő Vízivárost is fal és bástyák védték. 1595 után, amikor a tizenöt éves háború alatt tíz évig keresztény kézen volt a vár, a Kis-Dunától a Várhegyig külső nagy sánc és árok készült, amin a Rostakapu vezetett át. A vízivárosi városfal erősítésére a törökök is emeltek bástyákat és tornyokat. Végül hét bástya és torony védte a vár elővédjének tekinthető Vízivárost. Az egykori, bár már a 16. századra megkopott fényű királyi várost 1526- ban és 1528-ban a török, 1532-ben Gritti égette fel, az 1543-as ostrom előtt a vár védői pusztították el. Újjá épülve törökök és rácok telepedtek meg benne, innen eredt a korabeli metszeteken olvasható Rácváros elnevezés. A tizenötéves háború első komoly ostromát 1594-ben kivédte a török, de 1595-ben tíz évre kénytelen volt feladni a várat. Az 1605-ös ostrom után tovább romlott a vár állaga. Még az 1543-as ostrom során a Szenttamás hegyen ágyúütegeket emelt a török, majd kis erődöt. Adam Herberstein követ titkára 1608-ban azt állapította meg, hogy a lövések helyét már kijavították és a „magyar palánkokat és kerítéseket mint korábban, amikor a mieink voltak, felállították és jobbá tették.” 89
