Petercsák Tivadar - Pető Ernő (szerk.): A végvárak és végváriak sorsa (1699-1723) - Studia Agriensia 11. (Eger, 1991)
Csorba Csaba: Várak a Rákóczi-szabadságharcban
Rákóczi gondolt hadiszabályzatai sorában a várharcokra is. Desewffy Ferencnek, Eperjes kapitányának küldött nyomtatott instrukcióban többek között a következőket olvashatjuk: „Akire valamely várnak s erősségnek igazgatása bízattatik, legelsőben is szükség, hogy az tanult hadi ember légyen, s alatta lévő prézidiárius tisztekkel és gragáriusokkal egyenlőképpen egész authoritássaí bírjon. A várnagy minden fogyatkozá- sit kitanulja, hogy azok miatt eshető szerencsétlenségeket megelőzhesse. A hadakozásnak idején, és amikor az ellenség közel vagyon, várhoz közel haszontalan árkok ne legyenek, sőt az élőfákat, gazokat, és fövényeket is, melyekkel az ellenség magát elrejthetné, vágassa ki. Hogy a felvonóhidak el ne romoljanak, és a sertés fák vagy gémek, s egyéb akárminémű rekeszek egész készülettel tartassanak, arra szorgalmatos gondja légyen. . . ”5 Az 1945 utáni kutatások reprezentatív összefoglalása Köpeczi Béla és R. Várkonyi Ágnes monográfiája, amely a fejedelem születésének 300.évfordulójára jelent meg második, átdolgozott és bővített kiadásban.6 A hadműveletek leírásán kívül a várharcokról összefoglaló elemzésre nem vállalkoztak a szerzők. A Rózsa György által válogatott „egykorú” metszetek várábrázolásai között hiteleset (Tokaj és Kalló kivételével) még véletlenül sem találunk. Az, hogy a 74. sz. „Az ostromlott Esztergom” képen törökök ostromolják Esztergom várát (ez a képjegyzékből csak indirekt módon derül ki), több mint groteszk. De hasonlóan nem hitelesek a másik évfordulós kiadvány, Rákóczi hadserege 1703—1711 ábrái sem. E kötet szerzője, Bánkúti Imre, aki az utóbbi évtizedek legjelentősebb forrásfeltáró munkáját végzi a szabadságharccal kapcsolatosan, elsőként vállalkozott Markónál részletesebb elemzésre a várakkal-várharcokkal kapcsolatban: Jól láttatja mindenekelőtt azt az ellentmondást, hogy míg a váraknak a kor haditudománya fontos szerepet tulajdonított, addig a szabadságharcban várak és erődített városok viszonylag kis katonai szerepet játszottak. Csak egyetérthetünk azzal is, hogy igazán korszerű vár nem volt akkor Magyar- országon, beleértve a városok erődítéseit is. Kiemeli, hogy a kuruc hadsereg komolyabb várópítésre (pénzügyi, technikai okokból) nem vállalkozott. Kivételnek számított Munkács, amelyet francia mérnökök irányításával, jelentős munkaerő igénybevételével kiépítettek. Olyan erődítményeket, mint Kassa, Érsekújvár, Ecsed és mások, legfennebb javítgattak. Voltak várak, amelyeket leromboltak: Szendrőt, Tokajt, Szatmárt. Bár gyakoriak voltak a várostromok és -védelmek, a várharcok Bánkúti szerint nem játszottak döntő szerepet. Kiemelte azt a tényt is, hogy a kurucok várakat és városokat általában nem szabályos ostrommal, hanem körülzárással, kiéheztetóssel foglaltak el (pl. Szatmár, Kassa, Eperjes), vagy átpártolt hozzájuk az őrség és a bennszorultak egy része (pl. Érsekújvár). Szabályos ostrommal, tüzérség bevetésével is próbálkoztak, így került 1706-ban kuruc kézre Esztergom, vagy 1705-ben Medgyes. Tüzérségi előkészítés nélküli váratlan megrohanásra is vállalkoztak, főleg Bottyán János (pl. Simontornya, Veszprém esetében). A vérharcok során jelentős volt 1706 októberében Kassa, vagy 1708 őszén Érsekújvár védelme - kritikus pillanatokban. Görgény vagy Csobánc várának hősi védelme is említésre méltó eseménynek számít. Â felkelés vége felé viszont gyengült az ellenállás, pl. Eger átadása esetében.7 Heckenast Gusztáv a kétkötetes Magyarország hadtörténete vonatkozó részében a várharcokat egyáltalán nem elemezte. Jól használható viszont a térképmelléklete, amely jól mutatja, milyen területek s melyik fontosabb várak-erősségek voltak azok, amelyek mindvégig császári kézen maradtak.8 70
