Petercsák Tivadar - Pető Ernő (szerk.): A végvárak és végváriak sorsa (1699-1723) - Studia Agriensia 11. (Eger, 1991)
Kiss József: A szegedi várkatonaság igénye a dél-kiskunsági pusztákra 1686 és 1733 között
Kiss József A SZEGEDI YÄRKATONASÄG IGÉNYE A DÉL-KISKUNSÁGI PUSZTÁKRA 1686 ÉS 1763 KÖZÖTT /. A bécsi Udvari Kamara és a Haditanács politikája a töröktől visszaforjlalt területeken Az az ,,állatidó”-nak nevezett császári-királyi haderő, amely Buda visszafoglalása után — a Duna jobb part ján Bádeni Lajos őrgróf vezetésével, a Duna-Tisza közén pedig De la Vergne tábornagy, majd Friedrich Veterani tábornok fővezérletével - a visszafoglaló háborúkat folytatta, igazában nem volt valódi zsoldos hadsereg. Arra, hogy az Udvari Kamara évi bevételeit messze felülmúlták a kiadások, s hogy e bevételeket az elavult pénzkezelés miatt „tisztára lehetetlen volt az előre meghatározott célokra fordítani”, még Szekfű Gyula felhívta a figyelmet.1 Valamint arra is, hogy a bevételek döntő részét nem a török elleni hadjáratok kiadásaira, hanem a régebbi hitelek törlesztésére, a pazarló udvartartás, valamint a francia háború költségeinek fedezésére fordította. ,,S a török ellen harcoló hadsereg eltartását arra az országra hárította, mely maga volt a hadszíntér. Azaz Magyar- országra”.2 Buda, majd Szeged visszafoglalása után az Udvari Kamara megkezdte a visszafoglalt területek kamarai igazgatásának bevezetését. Létrehozta a Budai Kamarai Adminisztrációt, majd folyamatosan a Csáktornyái (később Kanizsai), valamint a Kassai Kamarai Adminisztrációt. A Duna-Tisza közét és a Tiszántúl egyes részeit, sőt 1699-ig a Temesközt is a Budai Kamarai Adminisztráció vonta hatáskörébe adóztatási, pénzügyigazgatási és katonatartási szempontból. A Dráva-Száva közének keleti része, az ún. Alsó-Szlavónia 1689 óta a Csáktornyái Kamarai Adminisztráció hatásköre alá tartozott. Ide tartozott 1693-tól a Dél-Dunántúl nagy része, a pécsi és a kanizsai területek is Nagykanizsa székhellyel.3 A kamarai adminisztrációk hatásköri területét kisebb egységekre, kamarai felügyelőségekre (Präfekturen), ezeket pedig kamarai tiszttartóságokra (Provisoraten) osztották sok haszontalan tisztviselővel, ellenőrizhetetlen fizetéssel. Nem is szólva sikkasztásaikról. Ebben a rendszerben működtek a kamarai harmincadhivatalok (Dreissigstel-Ämte), az éléstárak (Proviant-Häuser) és a kamarai sóhivatalok (Saltz-Ämte), sőt a víz- és híd- vámhivatalok (Brücken-Zoll-Ämte). Mindezeknek a jövedelme elvileg az Udvari Kamara pénztárába érkezett volna, gyakorlatilag azonban, becslés szerint, legalább 50%-ban a kamarai tisztek és a különböző adóbehajtók kezén sikkadt el. Valójában az Udvari Kamara és intézményei hatáskörébe tartozott a császári-királyi ezredekben harcoló és a „téli szállásra” tért katonaság ellátása is. Ezt a feladatot elvileg a Budai Főhadbiztosságnak (Oberkriegs- -Commissariat zu Ofen), az ezredtulajdonosoknak és a helyi hadbiztosságoknak kellett volna megoldaniuk. A kamarai és a hadügyi végrehajtás szervezetei szakadatlan ellentétben álltak egymással - elsősorban az alkalmazott katonai egységek és az adófizető lakosság iszonyú károsodásával. A törökellenes visszafoglaló háborúk 16 éve folyamán a valódi zsoldos haderőellátásnak nemcsak a pénzügyi feltételeit nem tudták biztosítani, hanem az Udvari Haditanács sem kívánt változtatni azon a tarthatatlan helyzeten, hogy az országiján kaszárnya sehol sem volt, így a táborokból a téli szállásra érkező ezredeket a városi, a községi vagy a pusztai lakosság házai55
