Petercsák Tivadar - Pető Ernő (szerk.): A végvárak és végváriak sorsa (1699-1723) - Studia Agriensia 11. (Eger, 1991)
Czigány István: Regularitás vagy gerillaháború (Gondolatok a magyar hadügyi fejlődés kérdéseihez
Ám Károlyi csak lovasregimentet volt hajlandó kiállítani, s a meglehetősen tetemes felszerelési költségek miatt abból is csak egyet. Például csupán a katonák ruhával és karddal való ellátása mintegy 17 000 forintra rúgott. Az 1042 főt számláló ezred 1734. május 20-án sorakozott fel mustrára a köpcsényi mezőben, az idős gróf előtt, „egészséges szép ábrázatú, közép- termetű, jó kezű és lábú legények.” Két nappal később sor került a tisztek köztük az ezredparancsnok beiktatására, aki nem volt más, mint Károlyi Ferenc gróf a volt kuruc tábornagy fia. Egy nappal később került sor az ezredalapítás utolsó aktusára, ahol felszentelték az ezred zászlaját és sor került a vitézek eskütételére.28 Ugyanebben az esztendőben gróf Koháry János ezredes a híres vitéz és verselő gróf Koháry István tábornok fia, egy dragonyosezredet alapított. Lényegében ezekben az évtizedekben, a „metodizmus” fénykorában, válik a magyarországi katonaság a Habsburg haderő integráns részévé, s a magyar huszárokon keresztül európai hírűvé. Mint utaltunk rá a köny- nyűlovas portyázó csapatok jelentősége hallatlanul megnő, s ez a tendencia igen pregnánsan tükröződik a korabeli hadtudományi irodalomban. Igen sok kitűnő munka jelent meg a század ötvenes és hatvanas éveiben, alapmunkává a magyar Jeney Lajos Mihály huszártiszt és hadmérnök műve vált, aki később a császári hadseregben tábornoki rangot ért el. ,,A portyázó, avagy a kisháború sikerrel való megvívásának mestersége korunk géniusza szerint” című munka először 1759-ben Hágában francia nyelven jelent meg. Jeney kézikönyve rövid idő alatt olyan sikert aratott, hogy hamarosan lefordították német és angol nyelvre is. A könyv gyakorlati összefoglalóját és elméleti számvetését tartalmazza a reguláris hadsereg keretein belül kialakítandó és folytatandó háborúnak, nem utolsó sorban a szerző saját tapasztalatai alapján. Jeney szerint: „Ezen csapattest legalább száz legfeljebb kétezer emberből álló könnyűcsapat, amelyet azért küldenek ki külön a hadseregtől, hogy biztosan óvja számára a menetet és a tábort, felderítse a területet és az ellenséget, elfogja őrállóit és kísérő csapatait, birtokba vegye társzekereit, lest állítson neki, és éljen mindazon fortéllyal, amely alkalmatos arra, hogy rajta üssön vagy nyugtalanítsa. Nyilvánvaló, hogy ámbár egy ilyen csapattestnek a szolgálata legkevésbé megbecsült, mindazonáltal a legfárasztóbb, a legveszélyesebb és a legszélesebb körű. . . Egy ezer emberből álló csapattestben legyen hatszáz lovas és négyszáz a gyalogos, akikből tizennyolc kompániát alakítsanak, tudniillik hat gyalogos, hat dragonyos és hat huszár kompániát.29 A portyázó különítmény gyakorlati alkalmazását Hadik András tábornok vitte tökélyre a porosz főváros Berlin elleni vállalkozása alkalmazásával. Kikülönített portyázó csapatteste 1000 német lovasból, 900 gyalogosból, 1100 huszárból és 2100 határőrből állott, melyet kettő darab három, és négy darab hatfontos ágyú egészített ki.30 Egy 1743-ból származó kimutatások szerint a 183 000 főt számláló Habsburg haderőbe öt magyar gyalogezred (Andrásai, Forgách, Pálffy, Szirmai, Ujváry) 14 300 fővel, a Koháry dragonyosok 1094 fővel, tíz huszárezred (Baranyai, Dessefíy, Esterházy, Festetics, Ghillány, Hávor, Kálnoky, Károlyi, Pestvármegyei, Splényi) 10 000 fővel. Más források azonban arra utalnak, hogy további két gyalogezred (Bethlen, Haller) és egy huszárezred is harcolt Mária Terézia zászlai alatt. Ez szerény számítások szerint is legalább harmincezer katona kiállítását jelentette a reguláris haderő kereteiben, nem számítva a nemesi felkelés csapatait.31 Összefoglalóan megállapítható, hogy Mária Terézia háborúinak idejére a magyarországi katonaság nemcsak hogy beépült a Habsburg birodalom hadigépezetébe, hanem annak nélkülözhetetlen alkotórészévé vált. 32
