Fajcsák Attila: Az egri szőlőművelés szokásai és hiedelmei - Studia Agriensia 10. (Eger, 1990)

Szüreti szokások

néprajztudomány nevezi? Bizony nem. Öröm- és hálaünnep volt a javából minden nevezetesebb borvidékünkön, az év egyik legnagyobb „világi ünnepe”180, de csak akkor — sietve jegyezzük meg —, ha jó termés Ígérkezett és a szedés idején kedvezett az időjárás.

Egy idős ember mesélte magáról, hogy különösebben nem szerette ugyan a bort, bár évközben iszogatott, de sosem rúgott be. Egyszer egy évben azonban, szüretkor szinte kötelező volt a hozzá hasonló józanabb fajta szőlősgazdának is tisztességesen megitta- sodni, különösen akkor, ha a sok munka meghozta eredményét.

Néhány kivételtől eltekintve, biztosra vehető, hogy a jókedv, a mulatozás elmaradt, ha nem volt mit leszedni, mert a jég, fagy vagy valamilyen szőlőbetegség tönkretette a termést. Egerben előfordult olyan eset, hogy egy szőlősgazda a napok óta tartó erős esőzések miatt felajánlotta termése felét annak, aki vállalta a leszedést. Az ajánlatra nem akadt vállalkozó. Szerencsére, az elmúlt évszázadok folyamán ritka volt az ilyen szüret.

ORCZY Lőrinc 1761. október 15-ei szüretéről így ír:181

„Zeng sáros városunk ostor 'pattogástól,

Iszonyú a’ zörgés az abrontsozástól,

Nyugta nints senkinek nagy kiáltozástól,

Tsa, hajsz, tsihi, hottó, hordó kád hordozástól.

Rendetlen kiáltás támad sok helyeken,

Vér színű takarmányt húznak szekereken,

Amott már kinyomott levet a’tsebrekbenn,

Töltnek, szurkos kézzel hányják a' pintzékbenn.

Ez kádra fordítja a’ meg szedett szöllőt,

Ez töri, ez szűri az áldott gyümölcsöt,

Amaz igazítja az összve tört lőtsöt,

Ez hozza, ez viszi hegyre a szedőköt.

63