Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699) - Studia Agriensia 9. (Eger, 1989)
Pálmány Béla: A nógrádi várak újratelepítése és a vitézlő rend sorsa (1690-1705)
amelynek fejében a Kamara elnöke „vegyes adomány” (donatio mixta) gyanánt megszerezte a Balassa Imrétől még 1666-ban elkobzott gyarmati és divé- nyi domíniumát - 85 lakott és 24 puszta helyet. Gr. Koháry István nem csupán hatalmas birtokai, hanem udvari kapcsolatai - I. Lipót dédelgetett kedvence volt - és magas katonai rangja - ebben az időben bányavárosi vicegenerális -, valamint Nagy- és Kishont vármegye örökös főispánja révén is a kiemelkedő legfontosabb személy volt Heves és Külső-Szolnok, Hont, Nógrád, valamint Pest-Pilis-Solt vármegyékben. Hatalmát teljes mértékben igyekezett is kihasználni, hogy családja számára - ő maga soha nem nősült meg, de öccsei közül Farkasnak ésr Jánosnak voltak gyermekei - minél több birtokot szerezzen a kurucoktól elkobzott jószágok tömegéből, illetve az eladósodott nemeseknek adott pénzkölcsönei zálogaként. Amit azután így vagy úgy kezeibe kaparintott, ahhoz élete végéig foggal-körömmel ragaszkodott, és igyekezett minél több hasznot látni birtokaiból. Ezek a körülmények, erőviszonyok és egyéni tulajdonságok tették gr. Koháry Istvánt a Duna és a Tisza közötti országrész új ratelepítésének kulcsfiguráj ává. 1986-ban végre módunk nyílott arra, hogy 10 napon át kutatást folytassunk a Koháry-Coburg család Besztercebánya melletti Radványban őrzött levéltárában. Munkánk során több fontos dokumentumot találtunk, amelyek kiegészítik és megerősítik a nógrádi végvárak újratelepítéséről írt tanulmányunkban vázolt folyamatokat és eseményeket. Egyrészt megtaláltuk Fülek és Szécsény újratelepítését engedélyező - a bécsi Udvari Kamara Hoffinanz Ungarn irategyütteséről készült mikrofilmeken és a Budai Kamarai Adminisztráció 5 állagában hiába keresett - királyi rendeletet, másrészt e két oppidum, valamint Balassagyarmat benépesítésének újabb sokatmondó földesúri utasításait. E dokumentumok első közlését témánk számára nélkülözhetetlenül fontosnak tekintjük. Koháry 1689 közepén tette meg az első lépéseket annak érdekében, hogy engedélyt kapjon a királytól, mint a volt praesidiumok és az egész újonnan szerzett - neoacquistica - terület jog szerinti urától Fülek és Szécsény magánföldesúri birtokába adásáról. A császár 1689. július 19-én adta meg a kért beleegyezését, amelyről - magyar fordításunkban - az alábbi levél született: „A Legszentségesebb Császári és Királyi Felség, a mi legkegyesebb Urunk nevében gróf Koháry István ezredesnek és a bányavárosi végek vicegenerálisának, méltóságos úrnak jelen levelünk kegyesen tudattassék. Legszentségesebb Őfelsége eme Udvari Kamaráját a Magyar Királyi Kamara is pontosan értesítette, hogy gróf Koháry István úr a maga és egész családja nevében annak elrendelését kérte, hogy mivel Fülek egészében, Szécsény mezővárosa pedig bizonyos részében már korábban is az érintett Koháry család birtokában volt, e helyeken való birtoklásukat ezért a végvári jog alól adják vissza és Legszentségesebb Őfelsége kegyes egyetértésévéi lakosokkal megtelepíthessék. Mivel pedig világos, hogy az említett Koháry család a nevezett helyeken korábban birtokos volt és a többször nevezett gróf Koháry István úr az említett jószágokra vonatkozó jogát kész a továbbiakban bizonyítani is, ezért semmi nem látszik akadályozni, hogy az előbb mondott, jelenleg teljesen romos és elhagyatott jószágok, az ott birtokolt végvári jog visszaadásával (ameddig újabb 96
