Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699) - Studia Agriensia 9. (Eger, 1989)
Domokos György: A magyar katonaság helye és szerepe a császári hadsereg harcászatában Buda ostrománál
. . akik ott úgy elsáncolták magukat árkokkal és más mellvédekkel, hogy arról az oldalról, vagy akár a Duna felől nehezen juthatott volna be valami segély a városba; . . .”.39 Károlyi Árpád arról ír, hogy a törökök augusztus 20-i segélynyújtási kísérlete után a rókushegyi és szemlőhegyi sáncokat a magyar hajdúk őrizték.40 Igaz viszont, hogy a magyarok ebbeli tevékenységét is némi lekicsinylő felhang kísérte: „Pestről kivonatott a megszálló sereg, és talpasok és lovasság küldetett oda, hogy az ottani német gyalogságot alkalmasabb helyen lehessen fölhasználni.”41 Az ostrom során gyakorta előfordult, hogy a magyarok részt vettek az erődítési munkálatokban, többnyire a gyalogosok, de olykor a huszárok is. Egy helyütt azt olvashatjuk, hogy a hajdúkat kivezényelték a sáncépítéshez,42 másutt viszont arról értesülünk, hogy „huszárok és talpasok azon dolgoznak, hogy anyagot szállítsanak a réshez és ezért kapnak némi fizetést, . . .”.43 A reguláris gyalogság mindennapos tevékenységéhez hozzátartozott az effajta árkászmunka, míg a magyarok esetében, akik szinte ingyen harcoltak, nyilván hatásosnak bizonyult ez az anyagi elismerés. A fentiek alapján tehát megállapítható, hogy noha a magyar gyalogosok szintén jelentős feladatokat kaptak Buda ostromában, mégis, minden bátorságuk és áldozatvállalásuk ellenére, harcászati gyengeségük folytán csak kiegészítő szerepet játszhattak a korszak egyik legjobb gyalogsága mellett. Összegezve végül az elmondottakat, megállapítható, hogy a könnyű fegyverzetű magyarok az akkori újszerű elvek alapján vívott háborúkban akkor értek el jelentős sikereket, amikor harcmodoruk és lehetőségeik figyelembevételével, a korszerű zsoldos haderőbe megfelelően betagolva vetették be őket. Miután a keresztény sereg a horvát könnyűlovasokon kívül ilyen jellegű csapatokkal nem rendelkezett, a császári hadvezetés számára nélkülözhetetlennek bizonyultak.44 A tábornoki kar, ahogy ezt a történetek is igazolják, megtanulta, hogy csekély átütőerejük ellenére hogyan használja ki a reguláris ezredekkel való együttműködésben a bennük rejlő előnyöket, amelyek gyorsaságukból és mozgékonyságukból adódtak.45 A tábornokok többsége pedig éppenséggel nem a bécsi udvar köreiből került ki. hanem azon olasz, francia és birodalmi német hadvezérek közül, akik a gyűlölet helyett, vélhetőleg, inkább a hadsereg - s ezen keresztül saját maguk - érdekét, s a katonai szempontokat tartották szem előtt a magyar csapatok alkalmazásánál. JEGYZETEK 1. Bubics Zsigmond: Cornaro Frigyes velenczei követ jelentései Buda várának 1686-ban történt ostromáról és visszavételéről. Budapest, 1891. 215. Grimani júl. 23-i jelentése. (A továbbiakban: Bubics 1891.) 2. Budától Belgrádig. Válogatott dokumentumrészletek az 1686-1688. évi törökellenes hadjáratok történetéhez. Szerk.: Szita László. Pécs, 1987. 236. (A továbbiakban: Szita 1987.) 3. Uo. 244., Grimani esetében pedig saját jelentései igazolják ugyanezt. 4. A 17. század végi ostromok technikai összefoglalását 1.: Dómokos György: Várépítészet és várharcászat Európában a XVI-XVII. században. Hadtörténelmi Közlemények, 1986. 1. sz. 75-105. 5. Károlyi Árpád: Buda és Pest visszavívása 1686-ban. A kétszázötvenéves évfordulóra átdolgozta Weltmann Imre. Budapest, 1936. 97-114. Itt teljes áttekintést kapunk a magyarok részvételéről. (A továbbiakban: Károlyi 1936.) 6. L. erre nézve Czigány István előadását.
