Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699) - Studia Agriensia 9. (Eger, 1989)

Czigány István: A Habsburg Birodalom megváltozott hadászati helyzete és a végvári katonaság szerepének módosulása

kovácsolódott össze, s olyan híres hadvezérek álltak élére, mint Lotharingiai Károly, Bádeni Lajos vagy Sávolyai Eugen. A magyarországi katonaság döntő részét kitevő könnyűlovasságot a csá­szári hadvezetés meghatározott feladatokra kitűnően fel tudta használni mind a török ellen, mind pedig a nyugati harctereken. Ám a visszafoglaló háború korszakában végbemenő fejlődés eredményeként kialakultak az állandó had­sereg korszerű szervezeti keretei. Részben az oszmán veszély csökkenése, részben pénzügyi és politikai okok miatt szükségtelenné váltak a magyar had­szervezet feudális formációi, amely a katonaság létszámának erőteljes csökke­nésével járt. Miután pedig a vitézlő rend vonakodott a délebbre került végek védelmétől, az Udvari Haditanács jobbnak látta, ha a nem is magasabb harcér­tékű, de gazdaságilag és politikailag mindenképpen a dinasztiától függő török földről menekült délszlávokra bízza a terület őrzését. A magyar katonaság szervezeti formái szívósan továbbéltek, a korabeli Magyarországon, s egzisztenciális és gazdasági válságuk kisugárzott, szinte a társadalom egészére súlyos robbanással fenyegető terhet vive át a következő évszázadra. JEGYZETEK 1. Szent Biblia azaz Istennek Ó és Uj Testomentomában foglaltatott egész Szent írás. Magyar nyelvre fordította Károli Gáspár. Budapest, 1979. Prédikátor könyve 3. 4. 582. 2. Hugo Hantsch: Die Geschichte Österreichs. Zweiter Band. Graz-Wien-Köln. 1953. 41. 3. Paul Wentzke: Feldherr des Kaisers Leben und Taten Herzogs Karls V. von Lotharingen. Leip­zig, 1943. 94-95. 4. Ekkehard Eickhoff: Venedig, Wien und die Osmanen. München, 1970. 338-339. 5. Otto Forst de Battaglia: Jan Sobieski. Graz-Wien-Köln, 1982. 189-192. 6. Debrecen Története 1693-1849. Szerk.: Rácz István 95. Vanyó Tihamér: Sopron vármegye hadügyi,gazdasági viszonyai és közállapotai(1640-1690). Soproni Szemle 1976/2. sz. 127-128 7. 1682. március 20. Esterházy Pál nádor iratai. Országos Levéltár (a továbbiakban OL.) P 123 Filmtár 4736. doboz., Haus-Hof und Staatsarchiv, Wien Kriegsarchiv) a továbbiakban HHStA. KA.) Alten Feldakten 187. cs. 664-665. 8. Specification. Terebes 1682. julius . HHStA. KA. Alten Feldakten 187. cs.. Numerus militi am . . . 1683 marty 26 Esterházy Pál nádor iratai OL. Filmtár 4736 doboz.. Nagy László: „Kuruc életünket megállván csináljuk". Társadalom és hadsereg a XVII. századi kuruc küzdel­mekben. Budapest. 1983. 105. 9. Jan Wimmer: Wieden 1683. Warszava, 1983. 84. 10. Erről a témáról összefoglalóan: Geoffrey Parker: The „Military Revolution" 1560-1660- a Myth? The Journal of Modern History, 1976/2. sz. 11. Uo. 209. 12. Otto Flake: Türkenlouis Gemälde einer Zeit. Berlin, 1937. 228. 13. Fodor Pál: Janicsárok, szpáhik. História 1986/3-4. sz. 26. Thomas M. Barker: Doppeladler und Halbmond Entscheidungsjahr 1683. Graz-Wien-Köln, 1982. 197-198., Omer Lutfi Bar­kan: A 16. századi árforradalom a Közel-Kelet gazdaságtörténetében. Világtörténet 1987/2. sz. 70-71. 14. Luigi Ferdinando Marsili gróf tapasztalatai a török hadsereg és Buda állapotáról 1683-ban. In: Buda visszafoglalásának emlékezete 1686. Összeállította: Szakály Ferenc Budapest, 1986.76. 15. Esterházy Pál nádor pátense 1683. szeptember 29. OL. P 449. Liptay cs. lt. 8. cs. C. osztály Fase. I. 34. föl. 16. Iványi Emma: Gyöngvösi Nagy Ferenc vicegenerális. Zalai Gyűjtemény 18. sz. Zalaegerszeg, 1984. 123. 33

Next

/
Oldalképek
Tartalom