Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699) - Studia Agriensia 9. (Eger, 1989)

Lőkös István: „Üdő mulatás közben szerzett versek” Koháry István költészetéről

való elvakult ragaszkodásuk okán - önmagukat taszítják pokolra. Mindazok, akiknek neve „az élők könyvében nincs fel írva” - mert gazdagságukból fakadó elvakultságukban „nem tudgyák dolgoknak” „veszet állapottyát” - „örök veszélyt s-poklot, szereznek magoknak”. Érvelését Lukács evangéliumából kölcsönzött újabb példázattal folytatja, hogy aztán-szinte már egy barokk prédikációba illő leleménnyel - más keresztény tanítás elemeit is felhasználja olvasói meggyőzésére:

Feltalálod ottan, hogy szegény Lázárnak, egy morsa kenyeret, szájátúl el zárnak, sok dús gazdagoknál, mostanis úgy járnak, szegények egy pénztis, csak héjában várnak.

Az élők könyvében, nincs fel írva neve, az ki az szegénnyel, soha jót nem teve, a szegény azt kitül, semmi jót nem veve, nem júthat mennyekben, mint szintén az teve.

Van átkozott ügye, az oly gazdagoknak,

veszet állapottyát, nem tudgyák dolgoknak, örök veszélyt s-poklot, szerzenek magoknak, meg adgyák az árát, űzött hivságoknak.

Nem lehet tevének, rút görbe hátával, tő fokán ált bújni, sok üdő folytával, gazdagnak sem lehet, kincse mivoltával, jútni menyországban, ördögül holtával.

Görbe háta terhét, az teve sajnállya, annak árnyékátis, szemlélni útállya, ivó vizét ezért, ha tisztán talállya, zavarja lábával, magát ne csudállya.

Terhe alatt magát, szokta görbíteni, térdeit az földre, bocsátva ejteni, s-ha magát nem lehet, attúl meg menteni, mesterkedik súllyát, megkönnyebbiteni.

De az kincsnek terhét, gazdag nem gyűlöli, aztat hogy bővitcse, magát majd el öli, éhen szomján sokszor, napiait böjtöli, izzad, fázik, reszketi, s-az hideg nem löli.

Pénze terhe súllyát, örömest emeli,

azzal magát s-lelkét, mód nélkül terheli, terhe alatt mégis, örömét neveli, annak galibáját, szeretve viseli.

286