Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699) - Studia Agriensia 9. (Eger, 1989)

Lőkös István: „Üdő mulatás közben szerzett versek” Koháry István költészetéről

történő konkrét utalás okán, másfelől a műben rejlő esztétikumból következő­en. Az a Koháry ajánlja bénasága miatt „mások pennájával” „íratott” művét a „kegyes olvasónak”, Az ki Eger alatt, karja sebesülve, Epedett bújában, sorsát keserűivé, Fájdalmi árjában éppen el-merülve, Töltötte napjait, hol fekve hol ülve. Töröktül nyert sebe, szerezvén unalmát. Sebesült karjának szenvedvén fájdalmát. Búsult elméjének magyarázta álmát. Keresvén azzal is csendes nyugodalmát. E körülményeit vázoló strófák után, már Az mostoha szerencsérül elmélkedő szerzeményében azt is előadja, mi volt Eger alá jöttének valós indítéka: Kívántam romlását, az Egri Töröknek, s-kivánom mostanis, az Pogány ebeknek, engedgye Istenem, látni szemeimnek, vég Eger várát is, adgya kereszténynek. Az Egri Töröknek, romlását kívántam, más többekkel együtt, hogy abban fáradtam, én bal szerencsémnek, horgára akadtam, nehéz sebben esve, markában jutottam. A 16-17. század fölöttébb gazdag magyarországi törökellenes költészet viszonylatában is figyelmet érdemlő strófák ezek, egy következetes életpálya politikai és katonai vonatkozásaira vetnek fényt, amely vonatkozások nem is előzmény nélküliek, s nem egyedüliek. Előbb az előzményekről. Koháry török- ellenességének meghatározói között a költő Zrínyi példája volt az egyik leg­fontosabb. Beszédes dokumentuma ennek, hogy a Szigeti veszedelem V. éne­kének ama strófáit (77-84), amelyekben a szigetvári hős fiához intézett intel­mei fogalmazódnak meg, nevelt fia, Koháry András számára lemásolja, s az alábbi szöveggel ajánlja: „Néhai méltóságos gr. Zrínyi Miklós a szigetvári obsidióról csinált verseiben minémű intést adta maga fiának, versekben vett históriájának ötödik részében így vagyon feltéve s azon intést az mennyiben engem illethet, én is adom Koháry András öcsém uramnak”.18 Tanulj én tülem is nehéz vitézséget, Tanulj fáradságot s hazához hűséget, Tanulj tülem jószágos cselekedetet, Mástól penig szerencsét s annak gyümölcsét19 279

Next

/
Oldalképek
Tartalom