Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699) - Studia Agriensia 9. (Eger, 1989)
Fenyvesi László: Buda ostromai és a Duna-mellék pusztulása egy 1687-es siralomvers tükrében
69. „Anno 1687. Mivel itt az Ecclésiahoz Szereztetett Edények az háborúságban mind el vészének; azért adakoztanak becsületes Férfiak és tistességes Asszonyi állatok ilylyen rendben.” A 17 bejegyzés közül a 15. vonatkozik a vers szerzőjére: „15. Mihály deák itt való nótárius az Asztalra vett egy Pérsiai Szőnyeget maga pénzén. Anno 1700.” A legutolsó adományt 1720. január 20-án jegyezték fel, midőn a dunavecsei Kötő István és a kunszentmiklósi Biró Gergely a „Praedikállo Székre” vettek egy új perzsaszőnyeget. (OSZK Kézirattára. Föl. Hung. 2904. 31-32. fol.) 70. Napjainkig több mint félszáz, ráckevei vonatkozású, 16-17. századi privilégiumlevélről van tudomásunk. (Fenyvesi László: A budai szandzsák görögkeleti központjainak görög diaszpórája a 16. században. Századok, 1986. 1. sz. 134-135. 45. és 54. jegyzet.; Uő: Ráckeve kereskedő-mezővárosi jellege a XV-XVI. században. Kézirat. 128.; Kubinyi András: A középkori Magyarország középkeleti része városfejlődésének kérdéséhez. Borsodi Levéltári Évkönyv, V. Szerk.: Csorba Csaba. Miskolc, 1985. 46-55; „Ráckeve" (5.)-A felsoroltakon kívül lásd még: MÓL. Dl. 8861 (1397), Dl. 15 043 (1456), Dl. 15 223 (1458), Dl. 88 326 (1458), Dl. 44 938 (1460), Dl. 15 586 (1461), Dl. 45 239 (1467), Dl. 97 345 (1472), Dl. 88 549 (1474), Dl. 24 438 (1477), Dl. 98 045 (1478), Dl. 36974 (1478), Dl. 26 643 (1481), Dl. 36 398 (1481), Dl. 100 989 (1483), Dl. 23 567 (1520), MÓL. Kúriai Lt. Táblai perek, 4-3337. F. 1461. (1461. V. 11.); MOL P 707. Zichy Lt. Fasc. 79. Nr. 1. (1527), Egyetemi Könyvár Kézirattára Coll. Kapr. in. föl. 51. t. 15-16. (8.) Buda, 1516. IV. 12.? 19-21. (11.) Bécs, 1526. IV. 24.; 18. (10.) Buda, 1516. V. 13. - A ráckevei Árpád Múzeum 40 oklevélmásolatot őriz a 18. századból, a Helytartótanács által készíttetve és hitelesítve (Dokumentáció. Dók. 69.1.-69.35., 69.37., 69.38., 69.40.), továbbá 5 eredeti privilégiumlevél is bekerült a gyűjteménybe (Dók. 70.80-70.82., 69.36., 69.39.) Mindezek és sok egyéb adat alapján el kell vetnünk Darkó Jenőnek a késő középkori ráckevei oklevelek hamis voltáról, illetőleg a település szerb alapításának tagadásáról vallott hipotézisét. Darkó Jenő: A mezővárosi fejlődés egy példája: Ráckeve XV-XVII. század. (Sajátosságok Ráckeve mezővárosi fejlődésében. Novák László—Selmeczi László: Falvak, mezővárosok az Alföldön. Nagykőrös, 1986. 343-372.) Megmaradunk annál a források által sokféleképpen igazolt, szerb kereskedő-mezővárosi képnél, melyre tőlünk függetlenül, csaknem egyidejűleg Kubinyi András is nyomatékosan rámutatott (Kubinyi András i. m. 1985. 46-55.) 71. Az „elkóborolt” privilégiumok közül 24-et 180 forintért váltottak vissza a komáromi szerb egyházközségtől 1727. március 27-én a ráckevei küldöttek, élükön Nikola Boíic főbíróval, aki cirill betűs aláírásával látta el az egyezséglevelet (Vitkovié, G.: Proälost, ustanova i spomenici ugarskih kraljevih Sajkasa od 1000 do 1872. Beograd, 1887. A-p, CLVI. (Glasnik Srpskoga uéenog drustva. Knj. 67. Raliéna nauéna gradja) 101-107., 296-299.) 72. Csepreget is lengyelekből, ukrán kozákokból, horvátokból, szlovénekből, németekből és magyar huszárokból összetevődő, vegyes etnikai összetételű csapat verte fel. (Farkas 1887. 123-136.) 73. Szépen kiemeli ezt: Kovács J. L. 1976. 10-11.; Uő: 1981. 10. 74. Lásd a 22. jegyzetben feltüntetett szerzők műveit, valamint az RMKT 16. és 17. századi sorozatainak köteteit! 75. Vö. a somorjai veszedeleménekkel (1684), továbbá a karcagi és a Gyimóti-féle feljegyzéssel! (Varga 1986. 520-521.; Szakály: A menekülők . . . 60-61.; Bellon i. m. 57-58.)- 1685-ben egy ismeretlen szabadszállási literátus - feltehetően a mezővárosi jegyző, vagy a kálvinista prédikátor - a négy kiskun település nevében szintén biblikus hangon panaszkodott a nádorhoz és a kunok bírójához, Esterházy Pálhoz: „. . . az régi időben Egyiptomban is az Istennek kedves népe nagyobb Ínségben és sanyargatásban nem volt . . .” (MOL P 125. Esterházy Pál nádor iratai. Missiles, nr. 5270. Szabadszállás, 1685. IX. 20.) 76. A török idők hely- és hadtörténeti irodalma tele van a hadműveleti területek népességének „nagy futásaira” vonatkozó utalásokkal. Például 1686. július 23-án egy brandenburgi jelentés szerint „Tegnap este vagy négyszázan jöttek erre, férfiak, asszonyok, gyermekek, minden motyójukkal együtt, a Székesfehérvár körüli falvakból, s Komárom felé tartottak, hogy ott telepedjenek le”. (Barta János, ifj: Budavár visszavétele. Bp. 1985. 166.) Az 1680-as évek kiskunsági. Pest megyei és délszláv „nagy futásairól” az 1985-ös kiskunfélegyházi és a szécsé- nyi, illetőleg az 1986-os esztergomi történészkonferenciákon tartott előadásainkban számoltunk be. (Fenyvesi 1985. 30-34.; Uő: A hódoltsági . . . 1986. 55.; Uő: 1987. 103-124.) 258
