Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699) - Studia Agriensia 9. (Eger, 1989)

Fenyvesi László: Buda ostromai és a Duna-mellék pusztulása egy 1687-es siralomvers tükrében

51. Lásd a 22-23. jegyzetet, főleg Csomasz Tóth Kálmán, Szabolcsi Bence, Falvy Zoltán és Dávid András műveit, továbbá Stoll 1964. 309-318., Szakály Ferenc: Igaz történelem . . . 5-85.

52. Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem. Bp. 1977. 167.; Kovács J. L. 1976. 10.

53. Stoll 1964. 309-312.; Varga 1986.163-616.; Kovács J. L. 1976.9-17.; Fény vési 1987.103-124.

54. Lásd az 1-4. jegyzetet, passim!

55. Kovács J. L. 1976. 10-11.; Uő: 1981. 10.: „. . . volt ereje költői képek megformálására is . . .”

56. Lásd az 1-4. jegyzetet, főként R. Várkonyi Ágnes, Szakály Ferenc és Varga J. János műveit!

57. A visszafoglaló háborúk, a gazdaság és a mentalitás összefüggéseiről lásd az 1985-ös szécsényi konferencia előadásait: Gazdaság és mentalitás Magyarországon a török kiűzésének idején. Szerk.: Praznovszky Mihály-Bagyinszky Istvánná. Salgótarján, 1987.

58. Vö. Fenyvesi 1987. 103-124. - Megjegyezzük, hogy a ráckeveihez hasonló „nagy futásokról” beszámoló kiskunsági és baranyai leírások prózai jellegűek. (Bellon 1971. 57-58.; Szakály Ferenc: A menekülők. Gyimóti István vörösmarti lelkész viszontagságai. História, 1986. 3-4. sz. 60-61.) Több analogikus párhuzam figyelhető meg az 1621-es csepregi veszedelemének és a Csepel-szigeti siralomvers között is. (

Farkas Sándor: Csepreg mezőváros története. Bp. 1887. 123-136. (a továbbiakban: Farkas 1887.) Mindamellett az 1683-1687-es időszakból a csallóközi „Somori kis mezőváros” 1683-84-es megpróbáltatásairól számot adó, 1684. november 26-án keletkezett siralomvers az egyetlen, mely a legveszedelmesebb évek eseményeiről verses formában számol be, 10 strófában. (Varga 1986. 520-521. nr. 176.)

59. OSZK Kézirattára Föl. Hung. 2904. 30. r. föl. 1-5. strófa; Kovács J. L. 1976. 10.; Uő: 1981. 10.

60. Habsburg (I.) Lipót és Sobieski (III.) János lengyel király 1683. III. 31-én kötött véd- és dacszövetséget a török ellen. (Magyarország hadtörténete I. Szerk.: Borús József. Bp. 1984. 309.; Kovács Endre: Magyarok és lengyelek a történelem sodrában. Bp. 1973. 182-183.; Baris ka István—Haraszti György-Varga J. János: Buda expugnata. Europa et Hungária 1683- 1718. Bp. 1986. II. 422—423. (a továbbiakban: Europa et Hungária). A lengyel uralkodó egyedül 1683-ban 14 millió zlotyt költött a török elleni háborúra, és a megajánlott 40 000 helyett 45 000 fős lengyel-litván haderőt állított fegyverbe. Kívülük I. Lipót 1683-tól saját zsoldjába fogadta a Lengyelországban toborzott, Hieronim Lubomirski vezetése alatt álló lovasegységet is, mely később Lotharingiai Károly herceg hadseregében működött. Közülük kerülhettek ki a Ráckevét felverő lengyel lovaskötelékek is 1684 nyarán, Károly herceg budai ostromtáborából. Bécs felmentésére a lengyel katonauralkodó 14000 lovassal, 7000 gyalogossal és 28 ágyúval vonult fel. E lengyel segédhad döntő szerepet játszott a császárváros alatti, 1683. szeptember 12-i nagy győzelem kivívásában, mely megnyitotta az utat a törökök kiverése előtt magyar földről. Kazimir Jan Sapieha, a franciabarát litván hetman nem vett részt e dicsőséges hadműveletekben, sőt serege kegyetlenül pusztította a magyar Felvidék kiterjedt területeit, hogy lehetetlenné tegye Sobieski és a „kuruc király”, Thököly Imre megegyezését. Egyedül Árva megyében 25 falut pusztítottak el. (Europa et Hungária II. 423. ; Kovács Endre 1973. 183-185.; Sugár 1983. 181.) A lengyel segédhad sem volt mentes - anyagi, élelmezési, utánpótlási nehézségek és szervezésben fogyatékosságok miatt - a feudális hadseregeknél mindenütt és mindenkor megfigyelhető negatívumoktól a hadműveleti terület javaival és lakónépességével szemben. 1683 szeptemberétől novemberig a Bécs alól Párkányig és a Duna-kanyarig, Pest megyéig vonuló lengyel csapatok nagyobb pusztításokat okoztak a folyó mentén, mint a törökök és a németek: „. . . lengyelek pusztították el a magyar falvak egész sorát. A szomorú emlékű „lengyeljárást” sokáig emlegették a Csallóköz és a Mátyusföld lakói”. (Kecskés László: Komárom az erődök városa. Bp. 1984.142.) 1684-től Sobieski főerői már nem vettek részt a magyarországi hadműveletekben, csupán a Lubomirski-féle zsoldoshad. (Europa et Hungária II. 423-424.) A lengyel segédhad szerepe különösen Esztergom és Nógrád megyékben volt jelentős, a két párkányi csatában, a palánk visszafoglalásában, Nógrád, Szécsény, Buják és Hollókő felszabadításában. 1683 telén, december 13-án lépték át a határt és érkeztek vissza hazájukba. (Pálmány Béla: Végvárak Nógrád vármegyében a török kiűzése és az újratelepítés korszakában (1663-1703). Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve, 12. Salgótarján, 1986. 11-21.; Kovács Endre 1973. 183-185.) Lotharingiai Károly Buda felé vonuló serege 1684. június 18-án átvette a feladott Visegrád várát Pest megyében, majd június 30-án bevonultak Pestre is. A budai ostromtáborban „Július 21-én 1500 magyarhoz egy lengyel alakulat is csatlakozott”. (Europa et Hungária II. 946.) Ezek Hieronim

256