Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699) - Studia Agriensia 9. (Eger, 1989)
Csorba Csaba: A török végvárak ellenállási lehetőségei a felszabadító háborúk során
vár és város ostromára került sor a Felvidéken, ahol 1685 tavaszán gyorsultak fel az események; azt követően, hogy a váradi pasa-a törökök szempontjából jóvátehetetlen baklövéssel - elfogatta Thökölyt. 1685 novemberében már csak Munkács maradt kuruc kézen; elszigetelten állva, ennek már katonai jelentősége nemigen volt. A bécsi udvar politikai rugalmatlansága kergette végképp a törökök karjába Thökölyt. Ha elfogadják többszöri felajánlkozását 1683 után a török elleni harcra - Sobieski is próbált közvetíteni e tekintetben -, ez rendkívül nagy jelentőségű lett volna mind politikailag, mind katonailag. Lipót császár és befolyásos tanácsadói azonban totális győzelemre törtek, s még taktikai kompromisszumoktól is tartózkodtak. Az 1684. év lehetőséget adott a török számára az erőgyűjtésre, azon az áron, hogy Buda feltartóztatta 111 napig a szövetséges fősereget. Igaz ugyan, hogy elesett Visegrád és Vác, azonban ez döntően nem változtatott az erőviszonyokon. Visegrád vára rövid ostrom után adta meg magát. Őrsége 700 főnyi; rajtuk kívül mindössze 15 asszony és néhány gyerek volt a védőkön kívül (a polgári lakosság zöme már korábban Budára menekült). Kevés élelmet találtak a várban, ágyút mindössze hetet.17 Visegrád teljesen elavult, ellenállásra fölkészületlen hegyi várának összehasonlíthatatlanul kisebb esélye volt az eredményes ellenállásra, mint Esztergomnak. Adott helyzetben gyors elfoglalása nem volt megakadályozható. A budai fiaskó súlyos presztízsveszteséget jelentett a szövetségesek számára-, elsősorban Magyarországon. Stratégiai szempontból sokkal célszerűbb lett volna Érsekújvárt megostromolni, s a következő évben sort keríteni Budára. A sorrend azonban 1684 után kényszerűen felcserélődött. A haditanács huzavonája 1685-ben a törököknek kedvezett. Az oszmán birodalom az előző két esztendő fájdalmas vereségeiből okulva, a magyarországi végvárrendszer ellenállóképességét fokozandó, megerősítette a helyőrségeket, fegyver- és élelmiszer-szállítmányok érkeztek a fenyegetett várakba. 1685 júliusában megindult a török ellentámadás: az egri és a váradi pasa egyesült seregei visszafoglalták Vácot, egy budai janicsárcsapat Visegrádot vívta meg. Sejtán Ibrahim pasa, aki az előző évben oly sikeresen védte meg Budát, a szövetséges fősereg Érsekújvár elleni támadását ellensúlyozandó, Esztergomot támadta meg. Ezekben a hetekben hirtelen úgy tűnt, hogy rövidesen szertefoszlik a szövetséges seregek minden addigi eredménye. Addig, amíg az érsekújvári ostrom meglehetősen vontatottan haladt, Esztergom alatt sokkal eredményesebben működött a félelmetes török tüzérség. Esztergom csak annak köszönhette megmenekülését, hogy Lotharingiai Károly megindult felmentésére. A szerdár két hibát is elkövetett: őrizetlenül hagyta Esztergom alatt az ostromműveket, amit természetesen az elvonuló törökök porát látva, a várbeliek tüstént szétromboltak, s a szétlőtt falszakaszokat hevenyészve helyreállították. Sejtán Ibrahim azt sem használta ki, hogy a táti mocsarak mögött előnyös helyzetben állomásozhatott serege, amelynek megtámadása a szövetségesek részéről aránytalanul nagy kockázattal járt volna. Igaz, az „állóhábo177
