Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699) - Studia Agriensia 9. (Eger, 1989)
Csorba Csaba: A török végvárak ellenállási lehetőségei a felszabadító háborúk során
Mindez a terep- és útviszonyok ismeretének hiányával magyarázható. Egyre fájdalmasabb a hiánya egy olyan nagy léptékű hegy- és vízrajzi térképnek, amely a 17. századi Magyarországot mutatja be; természetesen rekonstruálva kell ábrázolni a korabeli vízrajzot és erdősültséget s mindenekelőtt az utakat. Valamennyi jelentősebb település és erődítmény erre az alaptérképre rajzolandó be. A hadműveleti naplók és egyéb források segítségével erre a térképre rajzolható be a hadjáratok útvonala, s egy ilyen módon elkészített térkép alapján lehet csak igazán elemezni az egyes hadjáratokat. Az elemzésnél természetesen figyelemmel kell lenni arra is, hogy a szövetséges seregek hadvezéreinek - és a bécsi haditanácsnak - nem voltak igazán jó, pontos és részletes térképei Magyarországról. Ez rendkívül megnehezítette a hadvezetés dolgát, hiszen a nyugat-európai hadszíntereken tanult tábornokok és törzstisztek akkoriban már hozzá voltak szokva a viszonylag pontos térképekhez! Átfogó kép megrajzolásához elengedhetetlen a részfeldolgozások, részmonográfiák rendszere. Jelen téma szempontjából az egyes várak monográfiáinak elkészülése alapvető fontosságú. Az utóbbi évtizedekben idegenforgalmi műemléki kiadványok sora mellett nagy előrelépést jelenthet a Zrínyi Kiadó vársorozata, amelynek eddig tizenegy kötete jelent meg - 17 év alatt. Mivel azonban a sorozat ismeretterjesztő jellegű, s az egyes kötetek terjedelme erősen korlátozott, az összefoglaló áttekintésre vállalkozó kutató az egyes kötetekből számos olyan kérdésre nem kap választ, amit pedig joggal várhat.14 Bizonyos alapadatok tekintetében máig is vissza kell nyúlnunk a múltszázadi monográfiákhoz, még akkor is, ha abban a témakörben azóta újabb feldolgozások születtek. Bármilyen paradoxon is, de adatszerűség tekintetében, a várak vonatkozásában máig is a legtömörebb, leginkább lényegre törő Holéczy Mihály tanulmánysorozata a Tudományos Gyűjtemény másfél évszázaddal ezelőtti köteteiben.15 Általánosságban megfigyelhető, hogy a török várakra vonatkozó eddig közzétett forrásanyag (mindenekelőtt maguk a török írásos források) zöme a 16. századra vonatkozik. A 17. század utolsó harmadáról tudunk a legkevesebbet. Pedig az egyes várak elfoglalásakor török iratok is kerültek a győztesek kezére, s ezek egy része máig is fennmaradt, nyugat-európai könyvtárakba, levéltárakba kerülve.16 Igaz ugyan, volt arra is példa, hogy a törökök a megadás feltételeként azt is kikötötték, hogy irataikat is magukkal vihessék.17 Elöljáróban végezetül néhány olyan forráskritikai sajátosságra szeretnénk utalni, melyek fokozott figyelembevétele nélkül, a téma feldolgozásának eredménye eleve megkérdőjelezhető. 1. A várkutatás elengedhetetlen feltétele a helyszín ismerete, amely párosul a régi hiteles leírások és helyszínrajzok (alaprajzok és távlati képek) ismeretével. Ehhez járulhat - szerencsés esetben - a régészeti ásatások erdménye- inek ismerete. Mindezek olyan alapadatok, amelyek semmi mással nem helyettesíthetők! 2. A katonai elméletek védelem és ostrom vonatkozásában sosem érvényesülnek tisztán a gyakorlatban. Különösen érvényes ez a magyarországi várharcokra. 161
