Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699) - Studia Agriensia 9. (Eger, 1989)
Bálintné Mikes Katalin: Kecskemét a seregek ütközőpontjában
részben elszéledtek, részben . . úgy elszegényedtek, hogy alig van az egyik napról a másikra valójok . . A szultán ezért csökkentette a városiak adóját.7 A pusztítások azonban folytatódtak, oly nagy volt a veszély, hogy még a város jegyzői is elmenekültek. Legközelebb csak 1625-től folytatták a városi jegyzőkönyveket.11 A 17. század második felében azonban már ismét egy fejlett, gazdag, a korábbinál önállóbb várossal találkozhatunk. Evlia Cselebi, a híres török utazó leírása szerint: „Nagy síkságon fekszik. Ezernél több náddal fedett magyar háza, három temploma és itt-ott boltjai vannak. Felső-Magyarország egész katonasága ide jön takarmányért. E kecskemétieknek szép magyar lányai és híres kertjei vannak. Kormányzója a bíró, ki kezében ezüst botot hord, előkelő hivatala van”.9 A török uralom nem változtatott a város magyar voltán, török helyőrsége vagy lakosai nem voltak. Kiváltságait a magyar hatóságok is elismerték. 1624 óta rendszeresen fizették a portaadót, sőt 1682-ben az országgyűlés költségeihez is hozzájárultak. Kecskemét sohasem volt felosztva a földesurak között, maguk szedték be az adót és ebből fizették ki a cenzust. A dézsmaszedés jogát a váci püspöktől bérelték, évi 100 aranyért és egy perzsaszőnyegért (50 tallér érték). Bormérési, széktartási joggal, és ebben az időben három vásár (Szt. Gergely, Szt. Lőrinc és Szt. Katalin napi) tartásának jogával rendelkezett a város. Az 1660-as években a város legnagyobb, „potior” földesura Wesselényi Ferenc volt, neki fizették a legnagyobb cenzust: 800 tallért. A nádor halála után özvegye, Szécsi Mária zálogba adta kecskeméti birtokrészét a Koháry családnak, akik már korábbról birtokolták Kecskemét egy töredékét. Az elhunyt nádor öccse, Wesselényi Pál azonban nem vette ezt figyelembe, és önmagát tekintette Kecskemét potior földesurának. Ötven tallérnak megfelelő cenzusát önkényesen 220 aranyra emelte fel.1" A királyi fiscus a kuruc vezér birtokát elkobozta, hasznát Koháry Istvánnak adományozta, így e részért ez időben kétszeresen kellett cenzust fizetni. 1676 után Koháry István zálogba vette I. Rákóczi Ferenctől az ő családjuk örökrészének felét is, és egyre intenzívebben élt földesúri jogaival, egyre gyakrabban beleavatkozott a város belügyeibe. Ekkor az ő és családja birtokában, illetve kezelésében volt elvileg a városnak mintegy 44%-a, de a szedett cenzus - a Wesselényi Pál által jogtalanul behajtotton kívüli összeg - 75%-át ő és családja kapta. A többin osztoztak a Csáky leányok révén a pozsonyi klarissza apácák, gagyi Báthory Gábor, Erdődy Györgyné Rákóczi Erzsébet, Vay Ábrahám és Fáy György. Később a magtalanul elhalt Báthory Gábor részét is Koháry István kapta meg. A cenzushoz hozzátartozott az ún. honorárium, ami természetbeni ajándékokat jelentett, elsősorban török eredetű árucikkeket. " A 17. század utolsó harmadában külön gondot jelentettek a kurucok, elsősorban a már említett Wesselényi Pál. Mint a török szövetségesei háborúikhoz pénzt, takarmányt, ruhaneműt és szállításokat követeltek a várostól. A katonák rendszeresen átvonultak, megszálltak Kecskeméten.12 A kecskeméti ferencrendiek História domusa jegyezte fel, hogy Thököly Imre Fülek elfoglalásakor fogságba ejtette Koháry Istvánt, kiszabadítása érde112
