Lengyel László (szerk.): Devóció és dekoráció - 18. és 19. századi korolstormunkák Magyarországon - Studia Agriensia 7. (Eger, 1987)
Lengyel László: 18. és 19. századi kolostormunkák Magyarországon
képe, felül Kér. Szí. János és Ev. Szt. János alakja. A másik szárny fő képén Páduai Szt. Antal a gyermekkel, alul Szt. Péter és Bűnbánó Szt. Jeromos, felül a bécsi karmeliták lehajtott fejű Szűz Máriát ábrázoló kegyképének mása és Szt. József a gyermekkel látható (88. kép). A kisméretű oltárka nemcsak igényes kivitele, de a bűnbánat gyakorlása által üdvözülést nyerő jámbor áhítatot hangsúlyozó ikonográfiái programja miatt is kitüntetett helyet foglalhat el a kolostormunkák között. KOLLÁZSOK Technikai szempontból jól elkülöníthető, számban is jelentős csoportot alkotnak a kolostormunkák között az ún. kollázsok.23 A kollázstechnika virágzását a 17. és 18. századi szentkép sokszorosítóműhelyek nagyarányú termelése is elősegítette Európa szerte. A rézmetszetek olcsóságuk révén sokak számára elérhetővé váltak. Az ábrázolási mintákként szolgáló nyomatok fölhasználásával, másolásával alakították készítőik a kollázsokat. Az ikonográfiái mintaként kiválasztott rézmetszetek birtokbavételének több fokozata ismeretes. A legminimálisabb beavatkozástól, például a ki- színezéstől, apró részletek — rendszerint a dicsfény — kivágásától és aranyfóliával történő helyettesítésétől a totális szétdarabolásig és sokféle anyag (textil, fémszál, papír, flitterek, gyöngyök, stb.) összemontírozásáig terjed a skála. Az igényesebb kollázskészítők pergamenre v. papírra festették meg az eredeti kompozíció szükséges részleteit, azokat kivágták és különféle textilanyagokkal kombinálták. Igen nagy változatossággal készítették ezeket a kollázsokat, időnként át-át költve a legismertebb ikonográfiái típusokat is, egyéni leleménytől és invenciótól függően. A kollázstechnikával készült kompozíciók mindegyike kisebb-nagyobb mértékben a tér, a harmadik dimenzió illúzióját igyekszik kelteni. Készítőik minden eszközt megragadtak a téri mélységek fokozására. A sík felületektől a háromdimenziós dobozszerű terekig terjed a kollázsok szent színházakra emlékeztető kialakítása. Nem volt idegen a kor magasművészetétől sem az ilyen típusú téralakítás. Feltételezhető, hogy követendő formaként hathatott például egy-egy olyan barokk oltár, mint a pesti szerviták Szt. Anna templomának 1735-ben készített Szt. Peregrinus oltára.24 A falba süllyesztett mély fülkében üveg alatt elhelyezett „szent jelenet” sok ro58