Lengyel László (szerk.): Devóció és dekoráció - 18. és 19. századi korolstormunkák Magyarországon - Studia Agriensia 7. (Eger, 1987)
Knapp Éva - Tüskés Gábor: „Öltöztetve vagyon vörös bársonyba..." Feldíszített katakomba szent ereklyék Magyarországon
kát, üveggyöngyöt, ékkövet, fémvirágokat, előnyomott és kivágott, majd filigránnal bevont apró kartonlapokat, passzományokat, flittereket stb. — készen vásárolták, díszítéseket ezekből, valamint a részben vagy teljesen saját maguk által előre készített elemekből állították össze. Az alkalmazott technikához tartozik, hogy az ereklyék testformában történő elrendezéséhez — külső segítség mellett — néhány esetben igénybe bettek egy külön erre a célra fából vagy drótból készített, papírmaséval vagy más anyaggal borított vázat, amelyre a csontokat a kívánt formában fölerősltették. Mielőtt a csontokat a vázszerkezetre montírozták és feldíszítették, enyvvel kenték be és megszárították azokat, hogy ezzel is növeljék a tartósságot. A díszítések megújításánál a speciális tisztítási eljárások mellett lett rendszerint ezt a műveletet is megismételték.'’4 Az egymást több ponton kiegészítő történeti adatok és a ma is megfigyelhető díszítésmódok összevetéséből kitűnik, hogy lényeges táji különbség a különböző technikák alkalmazásában nem mutatható ki. Az ereklyék díszítéshez az ösztönzés közvetve Itáliából, bajor-osztrák kolostorok közvetítésével érkezett, és innen érhető, hogy az élénk nyugati kapcsolatokai rendelkező 18. századi budai és pozsonyi műhelyek munkái nem mutatnak nagyobb eltérést például a Grácban vagy Bécsben díszített ereklyékhez képest, ami jól utal a műfaj nemzetköziségére. Jelentősebb eltérés figyelhető meg a technikák időbeli alakulásában: az aprólékos munkával, a részletek kidolgozásával, finom anyagok felhasználásával jellemezhető, viszonylag egységes 18. századi kép után a 18—19. század fordulójától kezdve megfigyelhető az olcsóbb, hatáskeltő anyagok, kevesebb gondot igénylő, gyorsabb tecnikák alkalmazása. Ez utóbbira jó példa a 19. század első harmadában újradíszített kalocsai ereklye, ahol a polion technika teljesen eltűnik, s kizárólag szabott és hímzett ruhákat találunk. A díszítéstechnika időbeli változása az egész testereklyék típusaiban is jól tükröződik: a csontok minél teljesebb láttatására törekvő díszítésmóddal kizárólag a 18. században találkozunk, a már teljesen felöltöztetett, csak a koponyacsontot láttató ereklyék a 18. és a 19. században egyaránt előfordulnak, míg a tökéletes élethűségre törekvő, viaszformákat alkalmazó technika csak a 19. században fordul elő. Ez a díszítéstechnikában és az ereklyetípusok alakulásában nyomon követhető, a csontok fokozatos eltű nését eredményező folyamat jól párhuzamba állítható a halálról alkotott felfogásban nagyjából a 18—19. század fordulóján végbemenő általánosabb változással is, melynek során a különböző társadalmi és gazdasági té 89
