Lengyel László (szerk.): Devóció és dekoráció - 18. és 19. századi korolstormunkák Magyarországon - Studia Agriensia 7. (Eger, 1987)
Mojzer Miklós: Előszó I. Elhangzott a Devóció és dekoráció című kiállítás megnyitóján, Eger, 1984. okt. 17.
Amellett, hogy egy jórészt elsüllyedt világ hírnökei, számunkra emberi dokumentumok is. Mint megannyi tized egy olvasóból: a türelem akrobatikájának is emlékei. Akik itt állnak körülöttem, mint nézők és rendezők, kutatók és történészek, vagy akár esztéták, bevallhatják velem együtt, hogy az itt kiállított művek, nem éppen szívük szerintiek. A műalkotásokban gyönyörködhetünk, a műipart, a szépen vagy kedvesen formált bármiféle tárgyakat szeretjük, néha csak önkéntelenül is jól érezzük a körünkben magunkat, míg azokon amelyek itt fölvonulnak előttünk, inkább csodálkozunk, sőt vi- szolygunk is rajtuk. Máskor örülünk egy-egy kiválóbb művön. De emelkedjünk egy kicsit föléjük mindezeknek, s lássuk meg, hogy ez a művészkedés egy hasonlíthatatlanul nagyobb művészi és vallásos horizont egy része volt. Mögötte és messze fölötte állt a „nagy művészet”, amelynek ez a kicsi világra méretezett, szinte mindig intim, bensőséges körű, apró rokona szerényen, azt mint nagy respektusú, bár közeli rokonát, s azt mondhatnám, alázatoskodva ismert. Ennek a szerény körnek, naiv buzgalomnak az egész szempontjából lehet, perem jelentősége van, de pontosan ez a perem-jelenség itt, a fókuszba állítva tömegeket és népet jelent: azt, hogy igényeikben, fantáziájukban és kézimunkázó ügyességükben ők milyen világban éltek. Az ötletszerű művészkedésben az is feltűnhet számunkra, akik mai kiállítás- és múzeumlátogatók vagyunk, hogy napjaink művészetének olyan sok ötlete egyáltalán nem is új annyira. A Makart-os stílus elemei a 18. században — sőt még annál is korábban — föl-föltűntek már az apró mű- vészkedők polion-jellegű tárgyain. A kollázs meg egyenesen évszázadok óta ismert! A köznapi tárgyak műalkotás-szerű bemutatását, magának az alkalomszerű tárgynak a „kiállítását”, a különféle imitációkat, sőt a mindennapi szemlélő megdöbbentésének fogásait a jámbor kolostori cellákban és szentkép-dekorációkban is ismerték. Aki számos évszázaddal ezelőtt „hortus conclusus”-ról álmodozott és azt nagyobb és kisebb háziol- tárka formájában festett-faragott tárgyakból, levelekből, gyöngyökből, üvegpasztából, festékből, aranyozásból kis ezüsttárgyakkal összemester- kedte, — evilági vágyait, menekülését, visszavonulási hajlamát és túlvilági reményeit élte ki e műben. A „dolog” sokat jelentett a számára, evilági gyökerű és túlvilági igéretű volt neki, s kissé házi áldozatul is szolgált. Aki tehát ezeket a tárgyakat — bárha kevésbé élvezze is őket — olvasni tudja, nagyon sokat megtudhat belőlük. A „zárt kert”, a békés fészek nosztalgiájának népies költészete ez. 10
