Havassy Péter: Heves Megye középkori tisztségviselői - Studia Agriensia 6. (Eger, 1986)

Összefoglalás

ÖSSZEFOGLALÁS Napjainkban, amikor a középkori országos méltóságok kutatá­sának reneszánszát éljük (megemlíthetjük többek között Bertényi Iván, Bónis György és Fügedi Erik műveit), észre kell vennünk azt is hogy a Mohács előtti megye minden jelentősebb tisztségviselőjének kilétével foglalkozó tanulmány nem íródott Magyarországon a II. világháború után, csupán az ispánok és alispánok névsorának összeállítása eredményezett néhány esetben jelentősebb sikert (Bakács István, Borsa Iván). Alapvetően e felismeréstől vezettetve igyekeztünk minden olyan hevesi tisztségviselőre — ispánra, al­ispánra, szolgabírára, esküdtre, várnagyra, országgyűlési követre— kiterjeszteni vizsgálatunkat, akik szerepet játszottak a megye sorsának alakításában. Szűkebb hazánk történetével foglalkozó jeles elődeink sajnos nem hagytak számottevő archontológiai meg­figyeléseket ránk, így köszönetét csak hasznos részeredményeikért mondhatunk. Az Újvár megye keretébe tartozó Heves önállósulásának jelei a XIII. század közepe táján mutatkoznak meg először, azonban végső kialakulásának dátumát a XIV. század első negyedére tehetjük, mert ekkor jelennek meg saját tisztségviselői, 1323-ban már ki­alakult hivatalszervezet áll előttünk, mert az ispán mellett ott találjuk a négy szolgabírót is. A XIV. századi ispánok döntő több­ségét — Drugeth Vilmos nádor és a Bebek testvérek kivételével — két nemzetség megyénkben honos ága adta, az Aba nembeli Kom­polti és a Rátát nembeli Tari. A Kompolti ág felemelkedésében nagy szerepet játszott a jó politikai érzék, mert első perctől kezdve tö­retlen hűséggel állt Károly Róbert oldalán, aki ezt jelentős ado­mányokkal hálálta meg. Az ág alapvetően három családra oszlott, a Visontaira, Domoszlaira és Kompoltira. ősi birtokaik és a király­tól kapott javaik révén a megye legvagyonosabb uraiként töltötték be az ispáni tisztet. Közülük csak a Domoszlai és Kompolti csa­ládok ősének tekinthető Péter mester emelkedett udvari méltó­ságra, a többiek XIV. században megmaradtak a megyei élet szin­terén. A Domoszlai és Visontai családok kihalásával birtokaik nagy része a Kompoltiakra szállt, akik e jó alapról kiindulva a XV. század bárói közé emelkedtek, közülük országbíró és több pohár­nokmester került ki. scz ispáni tiszt a XIV. században a siroki várnagysággal kap- yolódott össze, mint azt Visontai Imre (?), a Bebek testvérek és Domoszlai Miklós esetében tapasztaltuk. A század végén előtűnő 65

Next

/
Oldalképek
Tartalom