Havassy Péter: Heves Megye középkori tisztségviselői - Studia Agriensia 6. (Eger, 1986)

Várak és várnagyok

ságban, mivel a Szilágyiak eredeti birtokai Heves megyében fe­küdtek, melyeket 1408-ban cserélnek el a Garázda család horog­szegi ingatlanaiért. így Szilágyi Mihályt a Hevesben maradt ág egyik tagjának tarthatjuk, s feltehetően ugyanide tartozott az 1435-ben előtűnő Szilágyi Gergely szarvaskői várnagy is. Szilágyi Mihály életére mindössze egy adatot találunk, s ez sem éppen hí­zelgő, mivel Mátyás király 1466/67. évi proscriptiójában ember­ölés vádja miatt szerepel.166 Hasonlóan kevés ismeretünk van az őt követő várnagyokról. Mint láttuk Kis Péter az egri „vitézlő iskolában” nevelkedett, a püspök kíséretének egyik tagja volt.167 A többiek jelentős megyei családok fiai, kiknek rokonai között alispánokat is találunk (Daróczi, Liptai). Szarvaskő Az egri püspök építette 1295 előtt, mert ebben az évben — igaz név nélkül — már említik Bátor falu határjárásában. Hegyek között álló mentsvár és tulajdonképpen Eger elővára volt, mind­kettő a püspök birtokában található vizsgált korszakunkban.168 Említettük, hogy a XV. század közepén a két vár parancsnokai egyben betöltötték az Egri völgy ispáni tisztét is.169 Az 1400-as évek végén Szarvaskő élén 1 várnagy és 2 alvárnagy állt, az előbbi fizetése 20, az utóbbiaké 10—12 forint volt.170. E teljesnek mond­ható parancsnoki karhoz viszonyítva az erősség katonasága cse­kélynek mondható, hiszen békeidőben mindössze 7—10 puskával felszerelt gyalogosból állt, kiknek számát zavargások idején meg­duplázták.171 A szarvaskői katonák a várvédelmen kívül rendé­szeti feladatokat is elláttak, így ellenőrizték a szarvaskői vámot, továbbá őrizték a Tárkányban dolgozó török rabokat (1495. évi adat!).172 A korszak várnagya Keczer Imre bizalmi ember lehetett, mert a püspök a katonai feladatokon kívül rovóként és adósze­dőként is alkalmazta.173 Elképzelhető, hogy Keczer azonos azzal a csak keresztnevén említett Imrével, aki 1493-ban betöltötte Eger alvárnagyi tisztét.174 166. Bdrtfai, 1905. 69.; DL 13233. 167. Kerezsy, 49.; BC. 348. (Petrus Parvus néven.) 168. Fügedi, 1977. 196.; Nagy Béni, 1912. 240. 169. HML M. E. 98.; Katona, VI. 13. 552—554. 170. BC. 354.; Nagy Béni, 1912. 243. 171. BC. 404. 172. Kerezsy, 19.; BC. 418. 173. BC. 392., 432., 434. 174. BC. 357. 56

Next

/
Oldalképek
Tartalom