Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyar és török végvárak (1663-1684) - Studia Agriensia 5. (Eger, 1985)

Fenyvesi László: Az igali portya és a körmendi kótyavetye balkáni tanulságai

7. A korábbi, balkánihoz képest nem egy viszonylatban egészen más, megváltozott viszonyok közé került somogyi rácok néhány évtized alatt — nemegyszer hallatlanul nehéz, háborús helyzetben, konfliktus-sorozatok közepette — meglehetős gyorsasággal alkalmazkodni igyekeztek az itt talált viszonyokhoz, s noha a két merőben ellentétes világnézeti kultúrkör, a mohamedán török és a keresztény magyar találkozási határpontján, ütközőzónájában, két tűz közé szorulva, ez egyáltalán nem volt problémamentes, ám még az igali portya — egy ellenük irányuló hadivállalkozás — iratanyagainak kritikai vizsgálatából is fény derül e török hűbéres rác katonaparasztság meglepően nagyfokú alkalmazkodási képességére a magyarországi helyzethez.

8. Az árutermelés szintjét elérő, differenciált társadalmi alapnak megfelelően az erre épülő felépítmény is differenciált volt, a magyarokéhoz hasonló, paraszti társadalmi rétegződéssel: a bastina- és nagyállat-tulajdonos adózó háztartásfőkkel (lovas vojnukként ők szolgálták a törököt), vagyis gazdagparasztokkal; egy ennél szélesebb, szőlő-, gyümölcsös és kerttulajdonos középparaszti réteggel (Batthyány rác rabjainak zöme közéjük tartozott); valamint e vlach—rác mikro társadalom alján a nincstelen zsellérek (a pópának is volt egy), bérmunkások, szőlőkapások, szolgák, cselédek s főleg a csobánok (pásztorok) számottevő csoportjaival, akik a nagy gazdáknál találtak megélhetést.

9. A balkáninál lényegesen jobb gazdasági feltételek közé kerülő vlach— rác népesség a 17. század közepén már megtelepedett életformát folytatott a koppányi szandzsákban, s noha telepeiket, lakóházaikat gyakran érték súlyos magyar támadások, de túlnyomó többségük éppen úgy visszatért elpusztított új lakhelyére, mint ahogy Igái, Dada, Kovászna, Örs és Kér hazaszivárgó iflák népessége is teljesen újjáépítette lerombolt otthonait. S az objektív körülmények kényszerítő erejének engedve, fogolyként mást úgysem tehetvén, beletörődtek a kompromisszum megkötésébe, s meglehetősen csekély „földesúri adó” (hal, papucs kapcával, 1 ft-os cenzus, malomadó) fejében meghódoltak az illető falvak és az általuk hasznosított puszták magyar földesurainak, amellett, hogy természetesen tovább adóztak — s ha kellett, hadakoztak is, mint az igali palánk védelmében — török uraik számára is. Emiatt persze sohasem volt nyugtuk a magyar feudalizmus erőszakszervezetének fizetetlen, zsákmányolásból élő elemeitől, akik a török uralom végéig előszeretettel verték fel a „hódolt” és „hódolatian” rácok dunántúli és alföldi telepeit egyaránt.

10. Noha a rabság speciális viszonyai meglehetősen összekuszálták a vlach—rác famíliák megszokott kereteit, hiszen sok esetben elszakították egy215