Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyar és török végvárak (1663-1684) - Studia Agriensia 5. (Eger, 1985)

Fenyvesi László: Az igali portya és a körmendi kótyavetye balkáni tanulságai

A portya balkáni tanulságai

Az 1641-es igali hadivállalkozásnak a balkáni raác-vlach (iflák—vojnuk) népességgel kapcsolatos legfontosabb tanulságait a rendelkezésre álló török és keresztény források alapján — s természetesen, figyelembe véve évtizedes kutatásaink vonatkozó eredményeit is — az alábbiakban összegezhetjük:

1. Ha alig 4 somogysági településről (Igáiról, Dadáról, Örsről és Kénről) mintegy 350—360 rácot (s 40 mohamedánt) tudtak egyetlen akció folyamán fogságba hurcolni a magyarok, akkor a 17. század derekán már sok ezer olyan telepes élhetett a Dél-Dunántúlon, akinek — vagy szüleiknek, nagyszüleiknek — a bölcsője még a távoli, balkáni délszláv területeken ringott;

2. Ez a rác-vlach (iflák), zömében szerb, vagy már teljesen elszerbe- sedett vlac—oláh (romanizált) balkáni népesség nem mohamedán, hanem keresztény vallású volt, mégpedig a bizánci rítusú, ortodox görögkeleti egyház híve, akikkel együtt éltek óhitű pópáik (pravoszláv papjaik; akiket egyre inkább Moszkva látott el liturgikus felszerelésekkel, miként a grabovecieket is a 17. század elejétől) és kalugyereik (például a grábóci bazüita szerzetesek) is;

3. E szerb népességnek csak egy csekély töredéke szolgálta — megélhetése biztosítása végett — a mohamedán hódítókat reguláris, várvédő zsoldoskatonaként, martalóc gyanánt Igái térségében is, csakúgy, mint a hódoltság más vidékein;

4. A balkániak zöme továbbra is megtartotta földművelő-pásztorkodó, paraszti életformáját, melyet a terület török hatóságai a szükséges szántóföld-, legelő- és rétparcellák (a szabad bastinák, katonaparaszti telkek rendszerének) biztosításával itt éppúgy lehetővé tettek, mint a hódoltság más részein és a Balkánon. E szabad bastinák és a vele járó adókedvezmények fejében a koppányi szandzsák (Somogy megye) iflák dzsemáatja (vlach katunja; vojnik- lovaskatonai testületé) is egyfajta sajátos, katonaparaszti—határőrvédelmi— belbiztonsági, vojnuk—iflák—derbendzsi-féle, lovaskatonai (könnyűlovasi) szolgálatokat vállalt kenézei vezetésével, akik egy személyben voltak telepítési biztosok, egy vagy több falu (sőt az egész dzsemáet, katun; mint 1570-ben, éppen a koppányi livában!) belső önkormányzatának elöljárói, de mindenekelőtt az oszmán megszálló hatóságok helyi megbízottai, parancsaik közvetítői és végrehajtatói a rác félkatonai-szabadparaszti közösségek, a törökök által dzsemáeteknek nevezett család-, háztartás- és vérrokonközösségek (19. századi műszóval: zadrugák) irányában; kinevezési hatjukat (berátjukat) is éppen úgy a török vezetéstől kapták, mint a martalóc zsoldosok. A koppányi szandzsák, s ezen belül Igái és vidéke rác—vlach (iflák) népessége tehát éppen

213