Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyar és török végvárak (1663-1684) - Studia Agriensia 5. (Eger, 1985)
Fenyvesi László: Az igali portya és a körmendi kótyavetye balkáni tanulságai
liában, vagyis a Török Birodalom balkáni területein mintegy 150 000 vlach élt. Ezek a római uralom óta eltelt egy évezred alatt igen sok viszonylatban és területen már asszimilálódtak a környező, zömmel délszláv lakossághoz; átvették nyelvüket, görögkeleti vallásukat, s már részben elsajátították a földművelő életmód és gazdálkodás egyes alapvető elemeit is. Ennek ellenére még sokan megtartották közülük ősi szokásaikat, a római korra emlékeztető (oláh- román) személyneveiket és transhumáló-nomadizáló pásztorfoglalkozásaikat, főleg a juhtenyésztést is. Ám mivel már a 15—16. században folyamatosan kísérletezett a török e félnomád vlach pásztortörzsek letelepítésével és földművelésre szorításával, érthető módon egyre több szerb elem és a szerb életmódra, kultúrára emlékeztető jelenség került soraikba. A bosnyák—szlavón határvidékről már az 1520-as évektől kezdtek átszivárogni egyes vlach—rác csoportok a hatál túloldalára, a Habsburgok krajnai, varasdi és magyar területeire, majd az 1547-es békekötés után a török is megkezdte betelepítésüket a Duna—Tisza legdélebbi területeire és a Száva— Dráva közébe, mégpedig kenézeik, pirimköreik, pópáik és kalugyereik vezetésével. Persze, a nagy nyomor, az éhínség és a magyar front megnyitása miatt egyre súlyosbodó török elnyomás elől maguk a vlach—rác tömegek is mind gyakrabban ragadtak vándorbotot a kezükbe, s települtek át hazánk területére, mint ahogy ez a Tolna megyei, grábóci (graboveci) görögkeleti monostor kimagasló forrásértékű letopiszének (kolostori évkönyvének, história domusá- nak) a dalmáciai szerb migráció okairól és lefolyásáról írt soraiból is világosan kiderül: „ __sokan jöttek szerbek ebbe a Magyarországba, követve a törököket, sa ját földesuraikat, a török császár parancsára, aki akkor uralkodott, és benépesítették egész Győrig a városokat és falvakat és településeket teremtettek, templomokat, épületeket emeltek: így a koppányi mezőn a Kapos mellett és magában Kaposvárott is; a mi keresztényeink eljöttek Dalmáciából és letelepedtek, és leginkább itt szerettek lakni. Közülük néhányan visszatértek, hogy lássák hazájukat, és értesítettek bennünket, hogy .. .ez a magyar föld nagyon szép, gabonatermő és termékeny, Dalmáciában pedig akkor ... nagy éhség uralkodott, hogy eljöjjünk erre a földre az éhség miatt.” íme, az egykori dragovici, dalmáciai szerb kolostor görögkeleti kalugyereinek vallomása, miként érkeztek II. Lajos halála után (a letopisz név szerint is hivatkozik rá!), az „agarénok” (törökök) üldözése és a nagy nyomor miatt egyre számottevőbb szerb tömegek a Dunántúlra, „a koppányi mező”-re, mint ahogy maguk az évkönyvírók is felkerekedtek és áttelepültek Grábócra az 1580-as években. Nem csoda tehát, hogy ezen a „nagyon szép, gabonatermő és termékeny” 205