Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyar és török végvárak (1663-1684) - Studia Agriensia 5. (Eger, 1985)

Fenyvesi László: Az igali portya és a körmendi kótyavetye balkáni tanulságai

liában, vagyis a Török Birodalom balkáni területein mintegy 150 000 vlach élt. Ezek a római uralom óta eltelt egy évezred alatt igen sok viszonylatban és területen már asszimilálódtak a környező, zömmel délszláv lakossághoz; át­vették nyelvüket, görögkeleti vallásukat, s már részben elsajátították a föld­művelő életmód és gazdálkodás egyes alapvető elemeit is. Ennek ellenére még sokan megtartották közülük ősi szokásaikat, a római korra emlékeztető (oláh- román) személyneveiket és transhumáló-nomadizáló pásztorfoglalkozásaikat, főleg a juhtenyésztést is. Ám mivel már a 15—16. században folyamatosan kísérletezett a török e félnomád vlach pásztortörzsek letelepítésével és föld­művelésre szorításával, érthető módon egyre több szerb elem és a szerb élet­módra, kultúrára emlékeztető jelenség került soraikba. A bosnyák—szlavón határvidékről már az 1520-as évektől kezdtek át­szivárogni egyes vlach—rác csoportok a hatál túloldalára, a Habsburgok krajnai, varasdi és magyar területeire, majd az 1547-es békekötés után a török is megkezdte betelepítésüket a Duna—Tisza legdélebbi területeire és a Száva— Dráva közébe, mégpedig kenézeik, pirimköreik, pópáik és kalugyereik vezeté­sével. Persze, a nagy nyomor, az éhínség és a magyar front megnyitása miatt egyre súlyosbodó török elnyomás elől maguk a vlach—rác tömegek is mind gyakrabban ragadtak vándorbotot a kezükbe, s települtek át hazánk terüle­tére, mint ahogy ez a Tolna megyei, grábóci (graboveci) görögkeleti monostor kimagasló forrásértékű letopiszének (kolostori évkönyvének, história domusá- nak) a dalmáciai szerb migráció okairól és lefolyásáról írt soraiból is világosan kiderül: „ __sokan jöttek szerbek ebbe a Magyarországba, követve a törököket, sa ját földesuraikat, a török császár parancsára, aki akkor uralkodott, és be­népesítették egész Győrig a városokat és falvakat és településeket teremtettek, templomokat, épületeket emeltek: így a koppányi mezőn a Kapos mellett és magában Kaposvárott is; a mi keresztényeink eljöttek Dalmáciából és le­telepedtek, és leginkább itt szerettek lakni. Közülük néhányan visszatértek, hogy lássák hazájukat, és értesítettek bennünket, hogy .. .ez a magyar föld nagyon szép, gabonatermő és termékeny, Dalmáciában pedig akkor ... nagy éhség uralkodott, hogy eljöjjünk erre a földre az éhség miatt.” íme, az egykori dragovici, dalmáciai szerb kolostor görögkeleti kalugyereinek vallomása, mi­ként érkeztek II. Lajos halála után (a letopisz név szerint is hivatkozik rá!), az „agarénok” (törökök) üldözése és a nagy nyomor miatt egyre számottevőbb szerb tömegek a Dunántúlra, „a koppányi mező”-re, mint ahogy maguk az évkönyvírók is felkerekedtek és áttelepültek Grábócra az 1580-as években. Nem csoda tehát, hogy ezen a „nagyon szép, gabonatermő és termékeny” 205

Next

/
Oldalképek
Tartalom