Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyar és török végvárak (1663-1684) - Studia Agriensia 5. (Eger, 1985)
Nagy László: A 17. századi végvári katonaság erkölcsi-politikai arculata
tál, tudatosan török érdekeket szolgáljanak. A kényszerű török—magyar együttélésre ebben az időben is inkább a kölcsönös bizalmatlanság volt a jellemző.34 1676-ban az egyik bujdosóvezér többek között ezeket írta: „Lelkünk keserűségével vagyon, szemünk láttára rabolják édes nemzetünket” — ti. a törökök.3 5 Egyre több végbeli vitéz mondogatta: „Inkább letesszük a kardot, mint ezt nézzük”.3 6 S hogy nem nézték szótlanul, bizonyítják azok a fegyveres összecsapások, amiket a törökökkel vívtak Várad környékén,3 7 de máshol is. Amikor például 1680-ban az egri törökök néhány kuruc katona Miskolcon elszállásolt feleségét — isten tudja mi okból és céllal - behurcolták Egerbe, a „vitézlő rend” soraiból „el is indultak egynéhány százan Eger alá próbálni”.38 S a következő évi híres — erősen Habsburg-ellenes hangulatú — haditanácskozáson nem véletlenül voksolt így a végbeliek nevében Petneházy Dávid: „Magyar végházakban magyar kívántatik, / Csatázó törököt ezek űzik, érik, / Hazánknak fiai eztet jobban értik . . .”39 S való igaz, hogy amikor a Porta elismerte Thökölyt Felső-Magyarország fejedelmének, a vezetése alatt álló végbeliek ugyanúgy viselkedtek a törökkel szemben, mint a Habsburg- szolgálatban maradt bajtársaik. Ennek egyik bizonyságaként az egri pasa 1683 tavaszán többször is arra kényszerült, hogy megkérje Thökölyt: „Kapitányit, hadnagyit és kurocz vitézit fenyíccse meg és ráncsa meg zablájokat.”40 A magyar végbeliek ,/lémet ellenességét” illetően csínján kell bánni az egyértelmű válasszal. Mert ugyan bőven lehet egykorú adatot idézni annak alátámasztására, hogy a bécsi udvarnak a végváriak ellen irányuló politikája nyomán az egyszerű katonák tudatában is egyre nagyobb teret kapott az „idegen nemzet”, a „német” elleni gyűlölet,41 ám úgy tűnik, ez az ellenérzés a végváriak túlnyomó többségében sohasem haladta meg a török elleni gyűlölet fokát. Hogy ennek ellenére a többség a század hetvenes éveiben és a nyolcvanas évek elején mégis török szövetségben küzdött a Habsburg-hatalom ellen; az következmény volt: a Habsburg-kormányzat velük szemben folytatott politikájának a következménye. Emellett természetesen egyéb okok is közrejátszottak abban, amikről semmiképpen sem szabad megfeledkeznünk a 17. századi végvári hadinép erkölcsi, politikai arculatának vizsgálatánál. így például szólni kell a „napnyugati portyák”-ról, amik csakis a Habsburg- hatalommal való szembefordulás révén váltak lehetségessé. A végbeliek ugyan meg-megkóborlották és „rablóitálé' az „Alföldséget” is — amely portyákat bizony nemcsak a törökök, hanem az ott lakó magyarok is megsínylették —, ám az itt szerezhető „sákmán” meg sem közelítette azt, amit Ausztria vagy Morva „megrablása” hozott. A „jó hamari lovakon” száguldó magyari vitézek szemében mesés gazdagságúaknak tűntek ezek a területek, s az itt végzett 92
