Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyar és török végvárak (1663-1684) - Studia Agriensia 5. (Eger, 1985)

Bóka Éva: Francia vélemények Buda ostromáról 1686

25. Pierre Goubert: Louis XIV. et vingt millions de Franjais. Librairie Arthéme Fayard, 1966. 99.

26. Vanel: Histoire et description ancienne et moderne du Royaume de Hongrie, 33-40; De Vizé, 19.

27. Köpeczi Béla: Franciaország a birodalom megmentője és a kereszténység bajnoka. Az 1664-es török hadjárat és a vasvári béke francia szemmel. Vasi Szemle, 1964/4. 502.

28. De Vizé, 19.

29. Vanel i. m. 33-40.

30. Vanel i. m. 141. „A francia nemzet dicsőségére meg kell említeni, hogy a császáriak Magyarországon az utóbbi években egyetlen ütközetben sem arattak jelentős sikert, amelyből az előkelő születésű francia önkéntesek lelkesedéssel és elszántsággal ne vették volna ki a részüket. Azokban a csatákban, amelyekben nem volt a császáriak között bátorságra ösztönző francia önkéntes, többnyire vereséget szenvedtek a császári csapatok.”

31. Vanel i. m. 123—124.; De Vizé, 22-23.; Relation du siege de Bude, 42-43.

32. De Vizé, 2.

33. Vanel a Magyar Királyság hanyatlását Nadányihoz hasonlóan, I. Lajos nápolyi hadjáratától számítja, mivel ennek a hadjáratnak a következménye volt az, hogy István vajda (Lackfi István) az I. Lajos király halálát követő trónharcok során „feledvén mindazt, amit hazája és vallása követelt tőle, a törökhöz fordult segítségért”. Bajazid szultán pedig, aki szeretett volna hasznot húzni a magyarországi zavargásokból, szívesen vállalkozott arra, hogy megtámadja Zsigmondot. Ez volt az első olyan esemény — tehát a törökkel való szövetkezés —, amely „kiinduló pontja lett mindazon végzetes változásoknak, amelyek később ezt az országot érték”. Vanel, 59.

34. Az a mű, amelyből Vanel ismereteit merítette, mindenekelőtt, Nadányi János Florus Hungaricusa. Nadányi János (1643—1707) református lelkész és tanár volt. Tanulmányait az 1650-es években Nagyváradon — a puritanizmus egyik legkiemelkedőbb centrumában — folytatta, ahol kartéziánus tanárok oktatták. Majd éveken át Hollandiában tanult, előbb Utrechtben jogot hallgatott, majd a leydeni egyetemen végezte tanulmányait, ahol mintegy húszévesen megírta a Florus Hungaricust. 1666-ban tért haza külföldi tanulmányútjáról, és a híres nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium tanára lett, ahol hébert és logikát tanított. A Florus Hungaricus különösen használhatónak bizonyult Vanel számára, mivel Nadányi e művet a külföld tájékoztatása céljából írta meg, s a magyar történelmet az európai történelem keretei közé illesztve, a kezdetektől I. Lipót megkoronázásáig tárgyalja. A honfoglaláskori részben Thuróczi és Bonfini mellett, Aventint követi, a 11. és 16. sz. közötti időszakot Bonfini alapján írta meg, majd Zsámboki Bonfmihez írt Appendixeit hívta segítségül, s végül Istvánffy lett a forrása. Vanel átveszi Nadányitól a magyar történelem korszakolását. Nadányi két részre osztotta a magyar történelmet: az első 600 évet felölelő hun—magyar korra, amely kb. Nagy Lajos királyig tartott, és az azt követő időszakra. Az első a virágzás kora, a második a lassú öregedésé, amelyben csak Mátyás uralkodása alatt virágzott rövid ideig a Magyar Királyság. A török hódítás és a két király választása pedig csak elősegítette az ország hanyatlását. (Nadányiról L: Zoványi Ernő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon, szerk. Ladányi

5*

67