Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyar és török végvárak (1663-1684) - Studia Agriensia 5. (Eger, 1985)
Bóka Éva: Francia vélemények Buda ostromáról 1686
Azoknak a tényezőknek az egyike ugyanis, amelyeknek tényleges szerepét és súlyát 1684 elején az udvar nem reálisan mérte fel, Thököly Imre személye volt. 1684-ben Magyarország területén — a török hódoltságon kívül — három feudális állam is létezett, amelyek közül kettő a török hatalomtól volt függésben. Kétségtelen azonban, hogy Thököly frissen keletkezett fejedelemsége volt az, amelynek léte életre-halálra összefonódott az oszmán hatalom magyarországi sorsával. Thököly a török Bécs alatti vereségének jelentőségét nem ismerte fel és nem tartotta végleges és visszafordíthatatlan folyamat kezdetének, de úgy tűnt, hogy megkísérli a maga ügyét a törökétől elválasztani. Legalábbis a bécsi győzelem után a közte és az udvar között folytatott tárgyalások tartalmazták ezt a lehetőséget is. Persze ez megoldhatatlan ellentétet magában hordozó törekvés volt, minthogy Thököly fejedelemsége a török hatalom magyarországi jelenlétén alapult. De a fejedelem azt nem látta be, vagy nem akarta belátni, hogy a hatalmi viszonyok átrendeződése következtében fejedelemsége megsemmisülésre van ítélve, s miután bízott abban, hogy ez nem fog bekövetkezni, habozásával, tétovázásával csak elodázta, de nem kerülhette el a szükségszerű véget. Ekkor azonban már az udvar sem törekedett komolyan Thököly leválasztására a töröktől, mert a katonai győzelem reményében az ehhez szükséges politikai engedményeket elfogadhatatlannak tartotta. 1684-ben ugyanis már nem létezett az a szempont, amiért 1683-ig folyton tárgyalt Thököly vei és engedményeket tett neki, hogy ti. elkerülje a háborút a Portával. így tehát a két fél álláspontjának áthidalhatatlansága 1684 elején lehetetlenné tette a politikai rendezést. Néhány katonai látszateredménye pedig azt a hitet táplálta a fejedelemben, hogy a dolgok jóra fognak fordulni. Thököly a maga csapatait 1683 őszén igyekezett elkülöníteni a Bécs alól pánikban visszahömpöiygő, a keresztény csapatok által üldözött oszmán seregtől, sőt mintha mi sem történt volna, önálló katonai akciókat is indított: ostrom alá vette Árva és Trencsén várát. A lengyel csapatok előnyomulása miatt azonban ezt félbe kellett szakítani, sőt a bányavárosok is elvesztek számára, ami érzékeny csapás volt. A politikai következmények is csakhamar mutatkoztak, s megindult a fejedelem hatalmi bázisának eróziója: a megyék, városok, főurak egyre nagyobb számban visszatértek I. Lipót hűségére. A lengyelek, illetve császáriak elfoglalták Kisszebent, Késmárkot és Lőcsét. Thökölynek azonban 1684 első felében még sikerült ezt a folyamatot feltartóztatnia. A vele szembefordult főurak és nemesek jelentős csoportját Ungvárban ostromgyűrűbe szorította, visszafoglalta Késmárkot és Kisszebent, 50
