Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyar és török végvárak (1663-1684) - Studia Agriensia 5. (Eger, 1985)

R. Várkonyi Ágnes: Hozzászólások a tudományos tanácskozás előadásaihoz

lam állandó hadseregének kiépítése. A török korszak necessitásai megteremtették a magyar hivatásos katonaréteget. Ez a végvári katonaság is testület. Komoly szervezeti, közösségi hagyományokkal rendelkezett. Képviseltette magát országos fórumokon, szervezetten gondoskodott sebesültjeiről, elesett társaik özvegyeiről, árváiról, a foglyokról stb. Tudjuk, hogy nemcsak a magyar politikusok között, hanem a Habsburg-kormányzatban is voltak tekintélyes államférfiak, akik azt az álláspontot képviselték, hogy a magyar végvári katonaságot egy állandó magyar hadsereggé, ún. nationalmilitiává kell átszervezni. Az önálló magyar hadsereg terve többször felmerült, mintegy 10— 14 000 főre tervezték, de évtizedeken áthúzódó viták után végül is elejtették a tervet.

4. Az ország államhatalmi szinten való részvételét szolgálta volna Thököly felvétele a nemzetközi szövetségbe. Tudjuk, hogy Thököly a bécsi ostrom ideje alatt is kapcsolatban volt Sobieski János lengyel királlyal, akah- lenbergi csata után pedig megtette a döntő lépéseket, hogy hadseregével együtt átállhasson a Szent Liga táborába. Ismeretes, hogy Sobieski komolyan támogatta a tervet, Lotharingiai Károly sem ellenezte, mert messzemenően elismerte Thököly rendkívüli hadvezéri képességeit. Noha Thököly megkereste a szász választót, a pápát, megindultak az előzetes tárgyalások is, végül mégsem sikerült átkerülnie a törökellenes erők oldalára. Sok igazság van abban, hogy Thököly túlzó követelésekkel állt elő, erőit, helyzetét rosszul mérte fel. Ismeretes, hogy a Habsburg-udvar csak mint csapatvezért fogadta volna el, ő viszont államhatalmi szintű, vagy legalábbis az önálló államiság minimumát biztosító megállapodást kívánt. A veszteség mindkét oldalon nyilvánvaló: az ország mintegy 20 000 főnyi jól szervezett hadereje maradt a török oldalán, vagy szóródott szét, hullott töredékeire.

5. Az erdélyi fejedelemség politikáját a 17. század második felében az a szándék vezette, hogy a keresztény Európához kapcsolódva államhatalmi szinten tudjon majd részt venni a törököt kiűző háborúban. Többször megfogalmazzák azonban azt is, hogy amíg ki vannak téve a krími tatárok és a temesvári, váradi török őrségek lerohanásainak, nyíltan sem léphetnek fel. Mindent elkövetnek azonban, hogy akár a Porta parancsainak végre nem hajtása árán is, főleg pedig titkos megállapodásokkal kifejezzék, hogy hova tartoznak. Tragikus fejlemény, hogy a török elleni háborúban való részvételükre vonatkozó előzetes megállapodások nem valósulhattak meg.

6. Magyarország részvételét vizsgálva a törököt kiűző háborúban nem hagyhatók figyelmen kívül a magyar politika reális lehetőségeinek korlátái. Amíg Erdély lehetőségeit a török határolta be, a királyság politikusaiét a

308